Az ukrán határ előtt két és fél kilométerre lévő szabolcsi falucska lakói idejét sem tudják, utoljára mikor volt az ütött-kopott kultúrházukban bármilyen rendezvény. Most viszont hatalmas a tömeg a bejárat előtt. Odabent tetőtől talpig maszkba öltözött emberek ózonnal fertőtlenítik a vizesblokkot, a színpadot, de a nézőtéren még az ágyakat is. Szerencsére kint nincs hideg, simogató a tavaszi napsütés.

Az előkertben tavaszra váró rózsák mellett üres babakocsik parkolnak, a kerítés tövében kerekesszék pihen. A padon egy idős férfi és unokája a feje búbjáig bebugyolált kiskutyát szorongat. Nagy most a sürgés-forgás, percenként jönnek a kisbuszok, menekülteket hoznak a határról vagy visznek Budapest felé. Közben a segélyszervezetek munkatársai, szendviccsel, gyümölccsel kínálják a menekülteket.

A kultúrház bejárata mellett megfáradt asszony pihen. Nyakában sztetoszkóp lóg, ruhájára csipesszel rögzített kártyán az áll: Doktor. Ő Szinyisena Lilia háziorvos, aki pár napja még a több mint ezer kilométerre innen, Krivij Jigben gyógyított.

Szinyisena Lilia (Fotó: Virág Márton)

– Tegnap sok betegem volt, ma már jobb a helyzet. Kora reggel jött egy család, egy ötéves kisfiú és egy hatéves kislányt hoztak elém. Kiderült, mindketten megfáztak az úton, magas láztól szenvedtek. Most a templomban kialakított gyengélkedőn tíz kisgyerek lábadozik, köztük ők is – magyarázta az atv.hu-nak a doktornő.

– Aztán egy nyolc gyerekes család érkezett. Az egyik fiúcska nagyon csúnyán köhögött, tüdőgyulladása volt – folytatta Lilia. – Mivel a csöppség Covid-tesztje pozitív lett, az egész családot kórházba vitték. Ezért kell most fertőtleníteni az egész épületet.

Lilia doktornő felidézte, hogy a városát, Krivij Jiget három napig egyfolytában bombázták az oroszok. Aki csak tudott, a pincébe menekült.

– Három napig bujkáltunk a pincében, egy széken ültem a bokáig ért a víz – idézte fel a történteket Lilia doktornő. – Ha elhallgattak a szirénák, kiszaladtunk az udvarra, felmentünk ennivalóért, majd felvijjogtak a légvédelmi szirénák és rohantunk vissza, le. Csak egy vesém van, tudtam, itt nem maradhatok, mert ha megfázok, akkor meghalok. Ha pedig felmegyek a lakásba és találatot kap a házunk, azt sem élem túl.

Ezért az orvos úgy döntött, Magyarországra menekül. Lánya Amerikában, Miamiban él, oda szeretne tovább menni. Kárpátaljáig hét órán át utazott az éjszakai vonaton, amit elsötétítettek, mert féltek, hogy az oroszok rálőnek. Egy apró fülke nyolc ülésén 25-en szorongtak. De a folyosón is olyan sokan voltak, ha kilépett a fülke ajtaján, máris valaki lábát taposta.

Végül a határhoz ért. Ott hat órát ácsorgott a sorban, hogy átjusson. Hirtelen elvesztette az eszméletét. Akkor előre vitték, ott tért magához.

– Amikor idehoztak Barabásra, egész nap csak sírtam. Ismeretlenek léptek hozzám, magyarok, ukránok egyaránt. Átöleltek, nyugtatgattak. Másnap kora reggeltől síró anyák és gyerekek érkeztek. Akkor én mentem oda hozzájuk, mindenkit átöleltem, vigasztaltam, akit csak tudtam. Éppen úgy, ahogy előző nap mások velem is megtették. Ez nekem nagyon fontos volt, hogy törlesszek valamit, ezért maradtam most itt. Nem is megyek Budapestre addig, amíg el nem készül az amerikai vízumom. Addig orvosként segítem a beteg sorstársaimat.

Itthon

Sírva menekült a bombázások elől az ukrán doktornő, most nálunk gyógyítja és vigasztalja beteg honfitársait

kapcsolódó cikkeink