videó

4 perces

Europeo – A föld tulajdonosának tudta nélkül épített szélerőműparkot egy kínai vállalat

Kína már az európai szélerőműpiacon is tarol. Ehhez főként a nyugat-balkáni országokat használja ugródeszkaként, és nem riad vissza attól sem, hogy kétes üzleteket kössön korrupt helyi politikusokkal. Bosznia-Hercegovinában például úgy épített egy kínai cég szélerőműparkot, hogy a földterület tulajdonosai semmit sem tudtak a tervekről. Ez nemcsak a helyi lakosokat dühíti, de az Európai Uniót is nagy aggodalommal tölti el. 

kapcsolódó videók

 

Europeo – Hajléktalanoknak ad új esélyt egy étterem Londonban

Londonban csaknem kétszázezer ember hajléktalan. És ezzel egyidőben munkanélküli is, hiszen a legtöbb munkához állandó lakcímre van szükség. Ördögi kör ez az utcán élőknek. A brit metropolisz szívében azonban nyílt egy új étterem, ahol a séf ezeknek az embereknek szeretne egy új esélyt adni. A Homekitchenben szinte csak olyanok dolgoznak, akik előtte fedél nélkül voltak. Most új szakmát tanulnak, felszolgálnak és főznek. 

 

Europeo – Pocakjával kampányol egy olasz polgármester

A politikusokat gyakran kritizálják azért, mert nem tartják be választási ígéreteiket, vagy mert rossz példát mutatnak. Egy olasz polgármester szokatlan projektjével ezek ellenkezőjét szeretné bebizonyítani: azt ígérte, hogy a következő választásokig 50 kilótól szabadul meg. Településének polgárai szó szerint minden lépésénél elkísérik őt, és vele együtt mozognak. A Deutsche Welle riportere is ott volt az egyik ilyen „mobil fogadóórán”. 

 

Europeo – Nagy veszélyben van az Adriai-tenger, a magyarok kedvenc úticélja

A Földközi-tenger és az Adria kedvelt úticél a magyarok között. De csak kevesen tudják, milyen nagy veszélyben van: ez ugyanis a világ leggyorsabban melegedő tengere. Épp egész víz alatti élőhelyek vannak itt eltűnőben. Gerwin Gretschel osztrák tengerbiológus minden nap merül, hogy lássa, hogyan változik a tenger élővilága. A horvátországi Pulában egy magániskolát vezet, ahol a fiataloknak azt próbálja megmutatni, hogyan vigyázhatnak jobban a tengerre.

 

Europeo – Szimbólummá vált a nő, akit férje 10 éven át elkábított, hogy mások megerőszakolhassák

A francia Giséle Pélicot ügye az egész világon nagy felháborodást keltett. Férje közel tíz éven át nagy dózisú nyugtatókkal kábította el őt, hogy aztán az öntudatlan nővel interneten toborzott férfiak folytassanak szexuális aktust, amit filmre is vettek. A nyomozás során több mint 20 ezer videó és fénykép került elő a bántalmazásokról. Az ügy egy régi tabut szakított meg Franciaországban: Giséle Pélicot ugyanis lemondott névtelenséghez való jogáról, és kiállt a nyilvánosság elé. Bátorságával pedig más nőknek is erőt ad. 

 

Europeo – Megállíthatatlannak tűnik a jobboldal előretörése Németországban

Németországban 35 éve kezdődött az úgynevezett békés forradalom Lipcsében, amely a berlini fal leomlásához és a német újraegyesítéshez vezetett. A fővárosban nagyszabású ünnepségekre készülnek az évforduló alkalmából. Mindeközben azonban a német társadalom egyre megosztottabb. A jobboldali populista Alternatíva Németországért párt egyre nagyobb teret nyer az ország keleti részén. Az egykori NDK-s polgárjogi aktivisták veszélyben látják örökségüket.

 

Europeo – Tiramisu: Hogyan készül az autentikus desszert?

A tiramisu olyan desszert, amely ugyanolyan népszerű Olaszországban, mint a világ többi részén. Piskótarétegek és mascarponéból, tojássárgájából és cukorból készült krém alkotják. Egyszóval igazi energia- és kalóriabomba. Elkészítése nem különösebben nehéz, de ennek ellenére sokak szerint igazi tiramisut csak Olaszországban lehet kapni.  Hogyan készül az autentikus desszert? A Deutsche Welle Velencében próbált ennek utánajárni.