videó

3 perces

Népszavazást tartanának, legyen-e kereszt a Szabadság-szobornál

Még a keresztény értelmiség körében is nagy felháborodást okozott a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatára tervezett kereszt. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón mondta azt, semmi kivetnivalót nem lát az ügyben. Közben művészek egy csoportja helyi népszavazás kiírását sürgeti.

kapcsolódó videók

 

Súlyosan bántalmaztak egy kisdiákot az iskolában, kórházba kellett vinni

Két kisdiák olyan súlyosan megverte harmadik társát a nagybaracskai katolikus általános iskolában, hogy a gyereket kórházba kellett vinni, ahonnan azután az intézmény dolgozói értesítették a rendőrséget. Az ügyben vizsgálat indult, azonban az elkövetők kiskorúak, ami azt jelenti nem büntethetőek.

 

A bruttó átlagkeresetekhez kötné a jövőben a kormány a minimálbért

Egyebek közt erről is szó volt a kormányinfón. Konkrét számok még nem hangzottak el, mert még folynak a tárgyalások a kérdésben. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ahhoz, hogy a tervezett béremelés a vállalatokat se viselje meg túlzottan, évi 10-12 százalék tűnik reálisnak. 

 

Lesz időpont foglalási díj az állami egészségügyben? - Reagált a kormány

Nincs a kormány asztalán annak a terve, hogy bevezesse az időpontfoglalások utáni foglalási díjat a járóbeteg-ellátásban - ezt közölte Gulyás Gergely is, és a Belügyminisztérium is a Népszavában megjelent hírre reagálva. A foglalási díj ötlete a Dunakeszi szakrendelő igazgatójától származik, aki azt mondta: valamit tenni kell, mert nagyon sok beteg nem megy el a foglalt időpontjára. 

 

A tenger felől, harci drónokkal támadják az oroszok Ukrajnát

Kijevben fogadta az amerikai és a brit külügyminisztert az ukrán vezetés. Antony Blinken és David Lammy a nyugati támogatás folytatásáról biztosította az ukrán kormányt. Közben Joe Biden amerikai elnök kijelentette: kormánya azon dolgozik, hogy az ukránok számára eltörölje az amerikai fegyverek bevetésének korlátozását.