videó

8 perces

Járványszerűen terjed a szamárköhögés, szinte teljesen elfogyott a betegség elleni oltás

Az idén már több mint kétszer annyi ember fertőződött meg szamárköhögéssel, mint az elmúlt években együttesen, a nemzeti népegészségügyi központ jelentése szerint. A kellemetlen betegség nehezen múlik, és a két hónaposnál kisebb csecsemőkre, valamint a krónikus betegekre a legveszélyesebb.

Az Egyenes Beszéd vendége Pusztai Erzsébet, egészségügyi szakértő.

kapcsolódó videók

 

Újabb zaklatási ügy az úszósportban

Zaklatással vádolják az Iron Swim, vagyis Hosszú Katinka úszóiskolájának egyik volt edzőjét, mely ügy miatt a Magyar Úszó Szövetség vizsgálóbizottságot állít fel. Sajtóértesülések szerint az edző önként távozott az egyesületből 16 tanítványával együtt. Hosszú Katinka szerint a szövetség az ő személyének a támadására használja fel, hogy vizsgálat indult egy korábban a klubjában dolgozó edző ellen.

Az Egyenes Beszéd vendége Szekeres Tamás, a Sportal.hu főmunkatársa.

 

Milyen következményei lesznek a Bese-ügynek a katolikus egyházban?

Súlyos ügy foglalkoztatja a katolikus egyházat, és a hazai közéletet: a Válasz Online írta meg, hogy a katolikus egyház egyik, a közéletből is ismert plébánosa, Bese Gergő homoszexuális partikra járt, és intim kapcsolatba keveredett más férfiakkal. Bese Gergő az a pap, aki korábban az egyik legerőteljesebben szólalt fel a homoszexualitás, és az lmbtq közösség ellen. Ő volt az, aki megáldotta Orbán Viktor irodáját a Karmelitában.

Az Egyenes Beszéd vendége Lukácsi Katalin történész, hitoktató.

 

Szakértők szerint érződött Orbán Viktoron Kötcsén, hogy harcos hangulatban van

Megváltozott belpolitikai erőviszonyokról, semleges gazdaságpolitikáról és az uniós források lehívásáról is beszélt Kötcsén zárt körben Orbán Viktor. Az előadás egyik legérdekesebb része az volt, amikor a miniszterelnök kifejtette, hogy „harcosokra” van szükség a győzelemhez.

Az Egyenes Beszéd vendégei Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a Závecz Research igazgatója.