2022. február 24-e után a lányok és családjaik elmenekültek az országból, és Európa különböző részein húzták meg magukat. Két éve kizárólag online tartják a kapcsolatot, például a Telegram és a Snapchat segítségével – írja a BBC.

„Sokunkat nyomaszt a barátok elvesztése és az, hogy nem tudunk találkozni” – mondta Julija.

Hihetetlen, de tavaly nyáron a három barátnőnek sikerült újra személyesen is találkoznia, méghozzá a lebombázott szülővárosukban, egy iskolai bálon.

Most az ő és más ukrán nők történetét egy londoni fotókiállításon mutatják be.

Amikor elmenekültek Ukrajnából, a tinédzserek azt remélték, hogy ez csak átmeneti lesz, Julija elmondása szerint azt hitték, hogy „csak néhány hónapba telik, és mindannyian visszatérünk Ukrajnába, a megszokott életünkhöz”.

A lány először édesanyjával és nagyszüleivel Bulgáriába költözött, ahol egy barátjuk adott nekik kölcsön egy nyaralót. Később Lengyelországba mentek.

Aliesia útja ennél sokkal intenzívebb volt. Hetekig utazott busszal és vonattal, sátrakban és szállókban aludt, Romániából Svájcba, majd Franciaországba és Spanyolországba utazott, mielőtt 2022 májusában megérkezett a lengyelországi Krakkóba.

Az egész élmény „fizikailag nem volt olyan megterhelő, mint érzelmileg” – hangsúlyozta Aliesia. A lány az édesanyjával, 13 éves öccsével, 17 éves unokatestvérével és nagynénjével végül egy egyszobás kollégiumba költözött.

A gyerekek a hálóhelyükön online tanultak, olyan tanárokkal, akik Mikolajivban maradtak.

Sofija először a lengyelországi Katowicébe utazott Ukrajnából. Az út több napig tartott. „Nem volt hol éjszakázni, anyukám három napig nem aludt, a benzinkutaknál nem volt étel” - idézte fel.

Heten, köztük az édesanyja és az unokatestvére, egy hálószobában laktak. „Nagyon nehéz volt” – tette hozzá.

Sofija imád táncolni és zenélni. Most Katowice egyik utcai szabadtéri zongoráján gyakorol. „Otthon nem volt zongorám. Tényleg nagyon extrovertált vagyok, úgyhogy ez nagyszerű volt” - mondta. A család azóta Svájcba költözött, ahol a lány 10 tantárgyat tanul egy elit iskolában. Édesapja a világjárvány idején halt meg.

A másik két lány – Aliesia és Julija – azonban kénytelenek voltak hátrahagyni az apjukat, ugyanis a 18 év feletti férfiaknak tilos elhagyniuk Ukrajnát a háború miatt.

Aliesia és édesapja akkor találkoztak újra, amikor a család 2022 végén visszaköltözött Ukrajnába. Hat hónappal a háború kezdete után a lány édesanyja és a nagynénje rájöttek arra, hogy a szállodai takarítói munkák, amelyeket Lengyelországban vállaltak, nem fizetnek eleget a lakbér és más számlák fedezésére.

https://www.instagram.com/p/C3srpJ4tTyX/?img_index=5

Kamaszkori álmok

Polly Braden fotós két éven keresztül követte nyomon a családokat, és most a londoni Foundling Múzeumban megrendezett „Leaving Ukraine” című kiállításon mutatja be a történeteiket.

Miután végignézte az Ukrajnán belülről érkező tudósításokat a háborúba induló férfiakról és arról, hogy mivel kellett szembenézniük, „nagyon fontosnak érezte, hogy lássa, mit csinálnak a nők, és mi történik Ukrajnán kívül” – hangsúlyozta Braden.

Ezért végig követte a fiatalokat, ahogy új életet építettek maguknak, miközben kiderítette azt is, hogy mindez milyen érzés számukra. Mint mondta, gyorsan kellett felnőniük.

Sofiia szerint „nagyon gyorsan megszűnt a tinédzser életük, és felnőttként kellett folytatniuk mindent”.

Aliesia hozzátette, hogy „a tinédzser álmot, amit az amerikai filmekben” látnak, elvették tőlük. „Néha elég csúnya lelki összeomlásaim voltak… Nem igazságos, hogy nem élvezhettem úgy az életet, mint a velem egykorúak más országokban” - fogalmaz.

Juliia pedig kiemelte, hogy „nagyon elszigetelő érzés volt, amin átmentek, különösen amiatt, hogy a világon mindenki más még mindig úgy éli az életét, mintha mi sem történt volna”.

Ugyanakkor egyik lány sem sajnáltatja magát, Ahogy Sofija mondta, „nem csak nekünk nehéz”. Aliesia hozzátette, „néha egyszerűen el kell fogadnunk néhány dolgot, amin nem tudunk változtatni”.

Az iskolai barátok messze szétszóródtak, majd tavaly elkezdtek arról beszélni, hogy szeretnének egy iskolai bált, amikor az ukrajnai iskolai tanulmányaikat befejezik.

„Olyan sokáig külön volt a baráti társaságunk, az egész osztályunk. Így az, hogy mindenkit, szinte mindenkit láthattunk, nagyon fontos volt mindannyiunk számára”

– emelte ki Julija.

„Mindannyian gyönyörűnek éreztük magunkat”

Sofija időközben elkezdte tervezni a báli ruháját. „Ha Svájcban vagy Olaszországban akarsz báli ruhát venni, az nagyon drága”. Ezért az anyukájával úgy döntött, hogy „olcsóbb lenne Ukrajnába menni” és ott megvásárolni. Így egy pénteki napon, iskola után Sofija 20 órás buszútra indult a nyugat-ukrajnai Lvivbe.

Talált egy aranyszínű ruhát, ami „tényleg tökéletes volt”, megvásárolta, majd visszabuszozott Svájcba.

A bált sajnos nem lehetett megtartani a régi iskolájukban, amelyet lebombáztak. Helyette egy helyi termet béreltek ki. A találkozó előtt néhány nappal bombák hullottak Mikolajivra, ami megnehezítette a visszatérésüket.

Ennek ellenére nagyjából 20 tinédzser mégis visszament Ukrajnába, hogy részt vegyenek a bálon. Többen az Egyesült Királyságból, Ausztriából, Lengyelországból, Németországból, Belgiumból és Svájcból utaztak haza, a háború sújtotta országukba. Mindezt azért tették meg, hogy egyetlen éjszakára normális tinédzserek lehessenek, akik együtt táncolnak és buliznak.

„Valójában az aznap sokkal különlegesebb volt, mint egy átlagos tinédzsernek lenni”

– emelte ki Julija. „Mindannyian gyönyörűnek éreztük magunkat, és varázslatos élmény volt”.

Mint mondta, két napot utazott azért, hogy Lengyelországból Mikolajivba jusson. „Nagyon izgatott voltam” - meséli. Ráadásul először láthatta az édesapját is, mióta elhagyta Ukrajnát.

Sofija édesanyja három napig vezetett, hogy hazajussanak, és az út szélén aludtak, amikor elfáradtak.

Mindenki megértette, miért jelentett ez olyan sokat számukra.

„Ezt a háborút nem terveztük, és így az életünk egy pillanat alatt megállt”

– emelte ki Sofija.

Aliesia szerint érzelmes este volt. „Különösen a vége, amikor el kellett búcsúznunk egymástól, és rá kellett jönnünk, hogy ezután megint sokáig nem látjuk egymást” - jegyezte meg.

De egy este erejéig puncsot ittak, táncoltak és énekeltek, beszédeket mondtak, és ahogy a kora hajnali órákban felkelt a nap, sétálni mentek.

„Reggel mindannyian szomorúak voltunk” – mondta Sofija – „mert hivatalosan is véget ért az iskolai életünk”.

(Kezdőkép: Abramov Szergej)

Nagyvilág

"Nagyon gyorsan megszűnt a tinédzser életünk" - ilyen egy háborús övezetben megrendezett szalagavató bál

kapcsolódó cikkeink