Nagyvilág

1400 fölött az izraeli halottak száma, újra van víz a Gázai övezetben - percről percre

Palesztin polgári védelem: több mint ezer eltűnt lehet a törmelék alatt a Gázai övezetben
október. 15. vasárnap 17:51

Több mint ezer eltűnt lehet a Gázai övezetben az izraeli légierő bombázása következtében összeomlott épületek törmeléke alatt - közölte a palesztin polgári védelem. A tájékoztatás szerint sokakat sikerült élve kiemelni a romok közül 24 órával azután, hogy találat érte az épületeket.

(MTI)

Izrael megerősítette, hogy a Hamász 155 túszt tart fogva
október. 15. vasárnap 17:43
Találat érte az UNIFIL-békefenntartók főhadiszállását Dél-Libanonban
október. 15. vasárnap 17:39

Találat érte a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-békefenntartó erő (UNIFIL) főhadiszállását Dél-Libanonban - közölte az UNIFIL.

"Rakétával találták el főhadiszállásunkat Nakurában, és most próbáljuk kideríteni, hogy honnan. Békefenntartóink abban az időben nem voltak sátraikban. Szerencsére senki sem sérült meg" - áll az UNIFIL közleményében, amely szerint a nap folyamán intenzív tüzérségi párbajt figyeltek meg a két országot elválasztó demarkációs vonal, az úgynevezett kék vonal mentén.

(MTI)

Az EU-tagországok vezetői megerősítették: Izraelnek joga van az önvédelemhez
október. 15. vasárnap 17:13

Izraelnek joga van arra, hogy a humanitárius és nemzetközi joggal összhangban megvédje magát az erőszakos és válogatás nélküli támadásokkal szemben - jelentették ki az Európai Tanács tagjai vasárnap, a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kialakított közös álláspontjukat tükröző nyilatkozatukban.

Az EU-tagországok vezetői leszögezték: az Európai Unió a lehető leghatározottabban elítéli a Hamász iszlamista terrorszervezetet és Izrael-szerte végrehajtott "brutális és válogatás nélküli" terrortámadásait. A terrorra nem lehet ok - húzták alá.

(MTI)

Nyitva lesz a rafahi átkelő - mondta az amerikai külügyminiszter az egyiptomi elnökkel folytatott megbeszélés után
október. 15. vasárnap 17:12

Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt ígérte, nyitva lesz a rafahi átkelő, miután találkozott Abdel Fattah el-Sisi egyiptomi elnökkel.

"Az ENSZ-szel, Egyiptommal, Izraellel és másokkal együtt létrehozzuk azt a mechanizmust, amellyel a segítséget be tudjuk juttatni, és el tudjuk juttatni azokhoz, akiknek szükségük van rá" - fogalmazott.

(CNN)

Palesztina mellett tüntettek vasárnap Prágában
október. 15. vasárnap 16:52

Mintegy 200-250 személy tüntetett vasárnap délután Prágában, a Vencel téren a palesztinok mellett, míg a helyszíni ellentüntetésen, Izrael mellett mintegy kéttucatnyian vettek részt.

(MTI)

IDF: Izrael csapást mért a Hezbollah katonai infrastruktúrájára Libanonban
október. 15. vasárnap 16:47

Vadászgépek csapást mértek a Hezbollah katonai infrastruktúrájára Libanonban - közölték az Izraeli Védelmi Erők. Korábban az IDF azt közölte, hogy a Libanonból érkező tűzre válaszoltak.

"Ezzel egyidejűleg jelentés érkezett egy, a libanoni határ mentén az IDF katonái felé irányuló lövöldözésről" - közölték, hozzátéve, hogy az IDF katonái a térségben "éles tűzzel válaszolnak".

(CNN)

Biden: az USA támogathatja Izraelt és Ukrajnát is egyszerre
október. 15. vasárnap 16:31

Joe Biden amerikai elnök egy vasárnap reggel sugárzott interjúrészletben azt mondta, hogy az Egyesült Államok képes támogatást nyújtani Izraelnek és Ukrajnának is, miközben fenntartja "általános nemzetközi védelmét".

"Megvan a kapacitásunk, hogy ezt megtegyük, és kötelességünk is" - mondta Biden a CBS News műsorában, Madeleine Albright volt külügyminiszter egy híres idézetét idézve.

(CNN)

Több mint 50 palesztin halt meg Ciszjordániában a Hamász támadása óta
október. 15. vasárnap 16:14

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint a Hamász múlt szombati támadása óta ötvenhat palesztin halt meg Ciszjordániában az izraeli csapatokkal való összecsapásokban és a zsidó telepesek támadásaiban.

(BBC)

Amerikai harci repülőgépek érkeztek a Közel-Keletre
október. 15. vasárnap 16:09

További amerikai harci repülőgépek érkeztek a Közel-Keletre annak a tervnek a részeként, hogy megerősítsék az amerikai védelmi pozíciót a térségben - jelentette be vasárnap az Egyesült Államok.

A további A-10 Warthog típusú repülőgépek telepítése más amerikai vadászgépekkel együtt az iráni agresszió vagy a harcok Izrael határain túli kiterjesztésének elrettentését célozza - közölte korábban egy amerikai tisztségviselő a CNN-nek.