A mauritániai tábornok, Mohamed Ould Abdel Aziz 2008-ban a hatalmat megdöntve átvette az ország vezetését. Az amerikai közvéleményben már akkor kisebb megosztottságot keltett, hogy az Amerikai Egyesült Államok Európai Parancsnokságának szóvivője a puccsot követően Azizt vezető tisztségviselőnek nevezte, akivel kétoldalú kapcsolatokat tartanak fenn, és megerősítette az amerikai fél az irányú elkötelezettségét, hogy az országgal közös biztonsági együttműködési programokat hajtsanak végre.

Amadou Sanogo százados megfordult a tengerészgyalogság quanticói (Virginia) bázisán és tiszti alapkiképzésben részesült az Államokban. 2012-ben Maliban Toumani Touré elnök hatalmát döntötte meg, mivel elégedetlen volt a kormányzatnak a tuaregek felkelésével szembeni fellépésével, amely elsősorban az ország északi területein okozott komoly biztonsági problémákat. Sajnálatos módon a puccs éppen céljával ellentétes hatást váltott ki, a hatalmi űrt kihasználva a fegyveres felkelők megerősítették hatalmukat, az általuk jelentette fenyegetés azóta számos szomszédos országban is jelen levő biztonsági kihívás. Az ország vezetése végül Franciaországtól kért katonai segítséget.

A vesszőfutás azonban ezzel nem ért véget, 2020-ban és 2021-ben szintén puccsal buktatták meg az akkori hatalmat. Assimi Goita az ország különleges erőinek egységét vezette az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz köthető harcosok ellen. Részt vett az AFRICOM Flintlock elnevezésű képzésén Nyugat-Afrikában és a Joint Special Operations University képzésén a floridai MacDill légibázison. Maliról szólva a washingtoni székhelyű Atlantic Council nevű think tank munkatársa úgy nyilatkozott: „Nehéz lenne olyan tisztet találni a mali hadseregben, aki nem kapott a rangjának megfelelő vagy annál magasabb katonai kiképzést.”

Malit az Egyesült Államok megbízható partnernek tartotta a terrorizmus elleni küzdelemben, az országban uralkodó biztonsági kihívások mértéke pedig indokolta a Nyugat beavatkozását. Utóbbi állítás annak fényében különösen helytálló, hogy az al-Kaida és az Iszlám Állam harcosai együttműködnek a nyugat-afrikai országban annak érdekében, hogy kiterjesszék befolyásukat a régióra. 2014-ben Burkina Fasóban következett be hasonló forgatókönyv.

Isaac Zida alezredes a floridai MacDill légibázison vett részt terrorizmusellenes kiképzésen, Botswanában pedig egy, az Egyesült Államok kormánya által finanszírozott katonai hírszerzési tanfolyamon. Gilbert Diendéré 2015-ben váltotta le rövid időre a burkinai ideiglenes kormányt. Diendéré többször részt vett az AFRICOM képzésein.

A puccssorozat azonban a Malival szomszédos országban sem állt meg mindezzel. 2022-ben Paul-Henri Sandaogo Damiba alezredes ragadta magához a hatalmat, aki legalább fél tucat amerikai finanszírozású katonai képzésen vett részt, minimum kétszer a parancsnokság Flintlock speciális műveleti képzési programjának is résztvevője volt.

De említhetnénk Gambia példáját 2014-ből: a puccsisták egyik csoportjának vezetője a Washingtonban található National Defense Universityn szerzett diplomát. Guineában az amerikaiak éppen az ország különleges erőinek egységét képezték ki 2021-ben, amikor az egység Mamady Doumbouya ezredes vezetésével sikeres puccsot hajtott végre a politikai vezetéssel szemben. Az amerikaiak nyújtotta képzésnek nem várt módon szakadt vége. 2008 óta tehát mindössze öt nyugat-afrikai országban kilenc puccskísérlet történt, egy kivételével mindegyik sikerrel.

Stratégiai irányváltás

Az AFRICOM feladatai közé tartozik a honlapján közzétett információk szerint a transznacionális fenyegetésekkel szembeni küzdelem, a térségben található biztonsági kihívásokra való reagálás az Egyesült Államok külpolitikai és biztonsági érdekei szerint.

Míg a 2000-es években az Egyesült Államok az igen hangsúlyos közel-keleti jelenlétét és beavatkozását a nemzetközi terrorizmussal szembeni küzdelemmel magyarázta, addig a 2010-es évek alapvetően változtatták meg a stratégiai célkitűzéseket. Kína és Oroszország megerősödésével, és azzal, amit elemzők a poszthegemoniális világrend felbomlásaként írnak le, az Egyesült Államok biztonságpolitikai magatartása alapvetően és tartósan alakul át. Ennek megfelelően az új geostratégiai törekvések motorjává amerikai részről az a dilemma vált, hogy három évtizednyi erőfölény után az Egyesült Államok képes lesz-e katonai és gazdasági elsőségét megőrizni az egyre élesebbé váló nagyhatalmi versengésben.

S hogy mindez milyen szempontból releváns Afrika törékeny országaira nézve? Többen felhívják rá a figyelmet, hogy az elhúzódó afrikai válságoknak számos olyan aspektusa van, melyek a nemzetközi figyelem központjába emelhetik azokat. A fent felsorolt országok mind azon régióhoz tartoznak, melyet a nemzetközi terrorizmus mellett a klímaváltozás, elsivatagosodás és ennek következtében bekövetkező éhínségek, járványok különösen sújthatnak. A nemzetközi terrorizmus erősödő jelenléte a Száhel-övezetben e problémahalmaz tükrében nem a trendeket megtörő, éppen abba illeszkedő válságelem. Ugyanakkor ezek a jelenségek a nemzetközi migráció és embercsempész-hálózatok révén elsősorban Európát érintik.

Míg korábban a nemzetközi terrorizmus felszámolására tett lépések az amerikai katonai stratégia állandó és lényegi elemét képezték, addig ma egyre inkább úgy tűnik, az Európát körülölelő térségek, így Észak-Afrika és a Közel-Kelet konfliktusainak kezelésében Amerika növekvő szerepet szán NATO-beli szövetségeseinek, akkor is, ha egyelőre kétséges, Európa képes-e felnőni a feladathoz.

Keletre tolódott fókusz

A Dél-kínai-tengeren olyannyira felfokozott lett az Egyesült Államok aktivitása és jelenléte, hogy az elmúlt években több műveletet hajtottak végre, mint bármikor korábban. Kívülről mindenesetre úgy tűnik, a szövetségépítések, hadgyakorlatok indirekt módon éppen a politikai narratívákkal ellenkező, a biztonsági környezet eróziójához vezető folyamattá váltak. Ha valaki elolvassa Joe Biden 2021-ben elmondott beszédét, melyben az új amerikai külpolitika irányvonalait vázolja fel, kétsége nem lehet afelől, hogy a Kínával és Oroszországgal fennálló hegemoniális küzdelem folytatódni fog, nagyobb intenzitással, mint valaha. Hogy e nagyívű beszéd részeként felszólítja az amerikai külpolitika szolgálatában álló intézeteket az LMBTQ-jogok hathatósabb érvényesítésére, már csak hab tortán. Közismertté vált szlogenje – „America is back” – egy markáns külpolitika irányvonalait vetíti előre. Kijelenthető, hogy semmiképpen sem Afrika és a nemzetközi terrorizmussal, valamint a vallásüldözés soha nem látott mértékével szembesülő nyugat-afrikai államok az üzenet elsődleges címzettjei.

Mi sem szemlélteti mindezt jobban, mint az, hogy az elmúlt években tapasztalható amerikai haderő-átcsoportosítások révén Afrikában a legcsekélyebb az amerikai reguláris haderő létszáma az Egyesült Államokon kívüli területeken: mára mindössze 500 fő körüli.

Tragikus jelenség mindez, mert ami az újjáéledő nagyhatalmi versengés korában a világhatalmi pozíciókért küzdő birodalmak perspektívájára nem kerül fel, az emberek millióinak és keresztények tömegeinek véres valóság a mindennapokban.

Ennek bizonyítására álljon itt egy szomorú adat az elmúlt évekből a már említett nyugat-afrikai ország, Burkina Faso életéből. Nemzetközi szervezetek becslése szerint az elmúlt években 650 százalékkal nőtt a civilek ellen elkövetett bűncselekmények száma.

A teljes cikket a Hetek aktuális számában olvashatja el.

Nagyvilág

Elfelejtett kontinens: Afrika a kiújuló nagyhatalmi versengés árnyékában

kapcsolódó cikkeink