Az ukrajnai háború átrendezi a nemzetközi politikai és gazdasági viszonyokat. Ez igaz globális és európai szinten is. Egy átrendeződés pedig lehetőség. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy ennek az átrendeződésnek nem Európa lesz a nyertese, sőt nagyítóval kell keresni azokat, akik egyáltalán hajlandóak felszólalni Európa érdekeiért.

Az európai átrendeződés azonban épp ilyen érdekes, sőt Magyarország számára talán még fontosabb. Jól tesszük, ha vigyázó szemeinket Párizsra vetjük. A baltiak és Közép-Európa nagyobbik része nem Brüsszelre figyel, nem Berlinre vagy Párizsra, hanem Washingtonra. Ursula von der Leyen bizottsági elnök szintén szorosabban egyeztet Washingtonnal, mint Berlinnel vagy Párizzsal. Még Von der Leyen saját bevallása szerint is soha nem volt olyan szoros a kapcsolat az Európai Bizottság és az amerikai kormány között, mint most. Nincs miért kételkednünk szavaiban. A szankciókkal és a háborúval kapcsolatos nyilatkozataiban ugyanazok a szófordulatok köszönnek vissza, mint Joe Biden elnök nyilatkozataiban.

Ám Európa gazdasági függősége Oroszország felé sokszorosa az amerikainak, ezért az amerikai szankciós politikát követve Európa sokszoros árat fizet. Ezt az egyenlőtlenséget teszi egyre gyakrabban és egyre határozottabban szóvá Emmanuel Macron elnök.

Az EU-t hagyományosan vezető francia–német tandem már évekkel ezelőtt megtört. Németország vezető szerepét és renoméját megtépázta függősége az orosz gáztól, amire évek óta építette energiastratégiáját. A német kormányt a koalíciós nehézségek miatt egyre inkább belpolitikai viták kötik le, Ukrajna-politikája és válságkezelése követhetetlen.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy ki fog kiállni Európa érdekeiért.

A vezetői vákuum (Brüsszelben és Berlinben is) történelmi lehetőséget kínál Macron elnök számára. Noha belpolitikailag nincs könnyű helyzetben az idei elnök-, és különösen a nemzetgyűlési választások után, a nyugati vezetők láthatóan vonakodnak kimondani, hogy az európai érdekek aránytalanul nagy mértékben sérülnek a háború következményeként.
Néhány hete egy nyilvános beszédében ugyan megköszönte az amerikai és norvég segítséget a gázellátásban, de rögtön szóvá tette azt is, hogy négyszeres árat fizet Európa ugyanazért a gázért, mint az amerikaiak. Hozzátette azt is, hogy ő nem így értelmezi a barátság fogalmát.

A francia politika mindig is saját érdekei mentén gondolkodott atomarzenáljáról és katonai erejéről, védte mezőgazdaságát, védte film- és zeneiparát, elsőként vetett ki különadót az amerikai techcégekre, és legutóbbi washingtoni látogatása alkalmával felszólalt az amerikai gazdasági protekcionizmus miatt is.

Macron elnököt már számos kritika érte az ukrajnai háborúval kapcsolatos nyilatkozatai miatt. Olyan „szalonképtelen” gondolatainak adott hangot, mint hogy el kellene kerülni Oroszország megalázását, sőt kritika érte azért is, mert el akarja kerülni a háborús eszkalációt és nem vetne be francia atomfegyvereket egy Ukrajnát ért esetleges atomtámadás esetén. A kérdés az, hogy ahogy de Gaulle a ’60-as években vagy Chirac az iraki háború idején, Macron képes lesz-e szembemenni Washington konfrontatív Oroszország-politikájával.

A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.

Nagyvilág

Képes lenne-e Franciaország Európa élére állni?

kapcsolódó cikkeink