A világ 1945. augusztus 6-án drámai módon az atomkorszakba lépett.

A Hirosimára ledobott Little Boy és a Nagaszakit elpusztító Fat Man (ahogy a bevetett uránium-, illetve plutóniumbombát nevezték) összesen több mint 200 ezer áldozatot követelt.

A két csapás között az Egyesült Államoknak sikerült elérnie, hogy Sztálin felrúgja országa 1941-ben Japánnal kötött megnemtámadási szerződését. Ugyanazon a napon, amikor Nagaszakit a találat érte, a szovjet csapatok bevonultak a japán fennhatóság alá tartozó Mandzsúriába.
Augusztus 14-én a japánok elfogadták az amerikai békefeltételeket, és szeptember 2-án aláírták a kapitulációról szóló okiratot a Tokiói-öbölben, a Missouri csatahajó fedélzetén.

Miután a háborús cenzúra miatt az amerikaiak keveset tudtak hazájuk nukleáris fegyverkezéséről, sokkolta a közvéleményt a New Yorker egyik 1946-ban megjelent cikke az emberi szenvedésről, mellyel Hirosima neve azóta összeforrt. A Fehér Ház úgy érezte, lépni kell, ezért „válaszként” jelentette meg Stimson neve alatt az események hivatalos verzióját: Japán nem akart megegyezni, így az Egyesült Államok kénytelen volt bevetni az atombombát, hogy elkerülhető legyen a szigetország inváziója és az azzal járó emberáldozat.

Ugyanakkor ez sem adott soha kielégítő magyarázatot arra, hogy miért nem egy elszigetelt katonai bázist választottak célpontnak, és különösen nehéz Nagaszaki megtámadása mellett érvelni. A Hirosimára ledobott bomba 235-ös dúsított urániumot tartalmazott, míg a Nagaszakinál bevetett magfúziós bomba töltete 239-es plutóniumot – a tudományos kíváncsiság minden bizonnyal fontos tényező volt a második csapás végrehajtásában. A két fegyver „éles tesztelésére” vonatkozó döntés valószínűleg jó előre megszületett.

Térdre kényszerített ellenfél

Japán katonailag már 1945 júniusára vereséget szenvedett, és az amerikaiak elfogott üzenetekből tudták, hogy az ország vezetői a háború lezárásának lehetőségét keresik. Konoe Fumimaro, aki 1941-ig volt miniszterelnök, azt mondta: „Alapvetően a B–29-esek hosszan tartó bombázása hozta meg a békekötésre irányuló elhatározást.” A Chicago Tribune 1947-ben hozta nyilvánosságra, hogy 1945. január 20-án, vagyis két nappal azelőtt, hogy elutazott a jaltai konferenciára, Roosevelt elnök egy memorandumot kapott Douglas MacArthur tábornoktól, amely szerint a japánok már ekkor ugyanazokat a békekötési feltételeket kínálták fel, mint amelyeket végül a szeptemberi fegyverletételi ceremónián aláírtak.

Az amerikai vezetés azt is tudta, hogy a háború befejezésének legfőbb akadálya az volt, hogy ragaszkodtak a „feltétel nélküli megadáshoz”, és nem tették egyértelművé, hogy ebbe beletartozik-e a császár elmozdítása. A diplomáciai üzenetek azt jelezték, hogy a japánok nagy valószínűséggel azonnal kapituláltak volna, egyedül a kormányformájuk megőrzéséhez ragaszkodtak – nem akartak belemenni olyan alkuba, amely azzal járhat, hogy az istenként tisztelt Hirohitót az Egyesült Államok háborús bűnösként elítéli és kivégzi.

Új korszak

Amerikai részről morális vagy emberiességi megfontolások nem játszottak szerepet (a „japókat” elmaradottnak, kegyetlennek és agresszívnek ábrázoló amerikai propaganda ezt nem is tartotta szükségesnek), és valójában a közvetlen (és már akkor biztosnak látszó) katonai cél sem. A háttérben lázas verseny zajlott az atombomba megszerzéséért.

Emberek imádkoznak a 19545-ös hirosimai atombomba-támadás síremlékénél (Fotó: Reuters)

Truman elnök augusztus 6-ai nyilatkozata leginkább a tudományos fejlődést, „az univerzum erejének munkára fogását”, illetve a sokféle tudományterület összeadott tudását dicsérte, amely lehetővé tette, hogy Amerika „a laboratóriumok háborúját” is megnyerje, ahogy a légi, szárazföldi és tengeri csatákban is bizonyítani tudta a fölényét.

Az elnök elmondta, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia 1940-től, tehát még Pearl Harbor előtt általános tudományos együttműködést indított el, közösen kapcsolódva be „a felfedezés versenyébe a németek ellen”, és ezen belül kezdődött el az atombomba kutatása is (a híres Manhattan-terv).

Az Egyesült Államok rendelkezett a projekthez szükséges óriási ipari és pénzügyi erőforrásokkal. De amiatt is észszerű volt itt folytatni a laboratóriumi munkákat és létrehozni a gyártóüzemeket, mert Nagy-Britannia folyamatos légitámadás alatt állt, és invázió fenyegette. „Kétmilliárd dollárt költöttünk a történelem legnagyobb tudományos szerencsejátékára – és nyertünk” – büszkélkedett az elnök.

Az atombomba kifejlesztését Truman egyenesen csodának, a „szervezett tudomány eddigi legnagyobb vívmányának” nevezte. Az amerikai hadsereg irányítása alatt egy sokrétű tudományos és ipari problémát sikerült megoldani rövid idő és nyomás alatt. Soha nem volt korábban példa arra, mondta Truman, hogy „sok elme elgondolása fizikai formában megvalósuljon, és úgy működjön, ahogyan kell”. A valóban rendkívüli teljesítmény méltatása mellett azonban az elnök egyetlen szót sem ejtett az áldozatokról vagy az ember birtokába került pusztító erő veszélyeiről.

Birodalmak ütközése

A nem titkolt lelkesedésen túl Truman beszédéből az is világossá válik, miért volt fontos Amerikának az atombomba bevetése: a japán imperializmus veszélyeztette Amerika távol-keleti érdekeit.

Ezt erősíti meg a Foreign Affairs magazin (az amerikai külpolitikát alakító think tank, a Council on Foreign Relations lapja) is. „Úgy tűnik, hogy a meghozandó döntések valószínűleg két fő szemponton alapulnak: a német vagy japán katonai visszatérés megakadályozásának szükségességén” – írta a lap a győzelem utáni teendőket latolgatva, 1945 áprilisában.

Az októberi számban úgy meséli a sorsdöntő eseményeket a magazin, hogy július közepén, a győztes hatalmak potsdami konferenciáján Truman hírt kapott az atombomba új-mexikói sivatagban végzett sikeres tesztjéről. Ennek fényében az amerikaiak felhagytak addigi intenzív próbálkozásaikkal, hogy a szovjeteket a Japán elleni hadüzenetre rábeszéljék. A Potsdami Nyilatkozatot, amely feltétel nélküli megadásra szólította fel Japánt, Sztálin aláírása nélkül közzétették. Az elnök éppen visszafelé tartott az Egyesült Államokba, amikor a bombát Hirosimára dobták.

„Japán megadása valószínűleg az első alkalom volt a történelemben, hogy egy nagy nemzet kapitulált, mielőtt egyetlen megszálló katona a lábát tette volna a földjére” – fűzte hozzá a szigetország ezt követő gyors összeomlásához az újság.

Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

Nagyvilág

Tényleg szükség volt Hirosimára?

kapcsolódó cikkeink