Olena és Olekszandr

„Olyan volt, mint egy koncentrációs tábor” – kezdte beszámolóját a 49 éves Olekszandr, aki párjával, Olenával együtt nyilatkozott a BBC-nek a „szűrőtábori” tapasztalataikról.

Megérkeztükkor ujjlenyomatot vettek tőlük, minden oldalról körbefotózták őket, majd több órás kihallgatás következett. „Mint egy börtönben” – mondták.

A házaspár – attól tartva, hogy az oroszok átnézik majd a telefonjaikat –, még a központba való megérkezésük előtt törölt minden Ukrajnával kapcsolatos tartalmat a telefonjukról. Mint utóbb kiderült, félelmük nem volt alaptalan, Olekszandr állítása szerint ugyanis a kihallgatásuk során az orosz biztonsági tisztek átnézték a telefonjaikon tárolt fényképeket, a hívási előzményeket és a telefonszámokat is újságírói, kormányzati vagy katonai kapcsolatok után kutatva. A férfi elmondása szerint, ha valakiről azt gyanították, hogy „ukrán náci”, azt elvitték Donyeckbe „további nyomozásra vagy kivégzésre”. (A BBC ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt az állítást nem tudták ellenőrizni.)

Miközben a pár az átvizsgálásuk eredményét várta, néhány férfi felajánlotta nekik, hogy kimenekítik őket a táborból, ám Olenáék, tartva attól, hogy az illetők oroszok, vagy orosz kollaboránsok, inkább megvárták az ítéletüket. „Féltünk tőlük” – vallotta be a nő.

A házaspárt végül felvették az evakuálási listára, és őrizetbe vették őket.

„El sem tudjátok képzelni, milyen szörnyűek voltak a körülmények” – kezdte Olena. Elmondása szerint több ezer emberre csak egy WC és egy mosdó jutott; a szappan, a fertőtlenítő, a WC-papír és az intimbetét pedig hamar elfogyott, és mivel nem volt lehetőség rendes tisztálkodásra, vérhas kezdett terjedni a bentlakók között. „Borzalmas szag volt odabent” – idézte fel.

Az engedélyük szerint Olena és Olekszandr a 148-as evakuációs busszal hagyhatta volna el a központot, ám egy héttel később már csak 20 buszt indítottak a táborból nyugatra. Orosz területre, ezzel szemben, rengeteg járatot szerveztek: a pár elmondása szerint egy keletre tartó buszra meg is próbálták felkényszeríteni őket.

(Reuters kép: Mariupol lebombázott gyermekkórháza)

Mariupol polgármestere szerint egyébként ez egy valós dilemma. „Sok civil járat ugyanis inkább orosz, mint ukrán területre megy” – mondta a BBC-nek Vadim Bojcsenko, aki szerint a civilek evakuálásnak akadályozása közvetlen katonai parancs.

A házaspár végül úgy döntött, mégis elfogadja a korábbi, titokban felajánlott fuvart. „Nem volt más választásunk: vagy erőszakkal kitoloncolnak minket Oroszországba, vagy kockáztatunk. A szűrőtáborokból csak ilyen magánjáratokkal lehet kijutni. Szerencsére jó emberek is vannak köztük” – magyarázta Olena.

A szükséges okmányok hiányában útjuk „mezőkön, földutakon, az ellenőrzőpontoktól távol eső keskeny ösvényeken” keresztül vezetett, így sikerült végül eljuttatniuk az oroszok által megszállt Bergyanszk városába.

Itt aztán három napot töltöttek újabb sofőr után kutatva, aki hajlandó mindent kockára tenni azért, hogy ukrán ellenőrzés alatt álló területre szállítsa őket. Végül sikerült eljutniuk Zaporizzsjába, majd egy éjszakai vonaton Lvivbe.

Valentyna és Jevegnyij

Valentyna és férje, Jevegnyij ugyanazon a napon érkezett Lvivbe, mint Olena és Olekszandr. Az ő „szűrésük” gyorsan lezajlott – úgy vélik, talán a koruk és a férj fogyatékossága miatt –, ám elmondásuk szerint a fiatalabbaknak sokkal nehezebb dolguk volt.

A táborról magáról azonban ők is drámai beszámolót adtak. „Olyanok voltak, mint a gettók” – fogalmazott az 58 éves asszony. Olekszandrhoz hasonlóan Valetyna is arról számolt be, hogy akik a gyanú szerint kapcsolatban állhatnak az ukrán hadsereggel, a területvédelemmel, újságírókkal vagy a kormány munkatársaival, azokat Donyeckbe szállítják, ahol „bebörtönzik és megkínozzák őket”.

Valentynáék azt is elmondták: ők is azt tapasztalták, hogy sokakat Oroszországba küldenek a táborokból. Néha azt mondják, hogy az ukránok által ellenőrzött területre szánják őket, aztán végül mégis orosz irányítás alatt lévő régiókban kötnek ki – magyarázta.

Egyébként Olekszandrhoz és Olenához hasonlóan Valentyna is úgy érzi, hogy csak a sofőrjüknek köszönhetik, hogy „megmenekültek a pokolból”. „Amikor megláttuk az ukrán harcosokat és a zászlót, amikor meghallottuk az ukrán nyelvet, az egész busz sírásban tört ki. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy sikerült életben maradni” – idézte fel az asszony.

Nagyvilág

„Olyan volt, mint egy koncentrációs tábor” – mariupoli menekültek beszámolója az orosz „szűrőtáborokról”

kapcsolódó cikkeink