Hihetetlen összefogás a gátakon, miközben elérte Budapestet is az árvíz
A Szerencsejáték Zrt. a rendkívüli árvízhelyzet miatt úgy döntött, hogy a Szuperkoncerttel is felhívja a figyelmet az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére - közölte a társaság az MTI-vel szerda este.
A cég közleménye szerint a Napi Mázli játék egyheti árbevételét ajánlja fel a bajbajutott települések támogatására. Ezen túlmenően felkérték az Ökumenikus Segélyszervezetet arra, hogy a számára felajánlott, a koncert helyszíni értékesítéséből befolyt összeget szintén erre a célra fordítsa. A vállalat összefogásra biztatja a Szuperkoncert fellépőit és a koncertre látogatókat egyaránt.
Az árvízhelyzetre való tekintettel a nemzeti lottótársaság rendkívüli támogatást nyújt az árvízi védekezésben érintett településeknek. A támogatás összege a Napi Mázli játék egyheti árbevétele. A nemzeti lottótársaság stratégiai partnerét, az Ökumenikus Segélyszervezetet kérte fel arra, hogy a teljes támogatás lebonyolításában részt vegyen - tette hozzá a közlemény.
Az eseményen résztvevők hozzájárulhatnak az árvízi védekezésben érintett települések megsegítéséhez. A helyszíni gyűjtés az árvízkárok enyhítését szolgálja, míg a felajánlott egy heti Napi Mázli játék árbevétel az árvízi védekezésben érintett települések megsegítésére szolgál - fűzték hozzá.
A koncerten a latin popkultúra ikonikus sztárja Ricky Martin mellett a hazai fellépők, Metzker Viktória, T.Danny, Regán Lili előadását élvezhetik.
"Budapesten már a rakpartokat is elöntötte a víz. A védekezés szempontjából az egyik kritikus szakasz a Margitszigetnél lesz. Az árhullám várhatóan szombaton tetőzik a fővárosban." - ezt a rövid posztot közölte szerda kora este a magyar kormány a Facebook-oldalán számos fotóval együtt a Portfolio szerint.
A dunai árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg az autómentes hétvégét a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
Azt írták, a környezettudatosságot és a fenntartható városi közlekedést erősítő Európai Mobilitási Héthez szorosan kapcsolódó változatos, elsősorban Duna-parti programok elhalasztását az elmúlt évtized legnagyobb árvize, valamint az árvízi védekezéssel járó embert próbáló feladatok indokolják.
Kiemelték, hogy a BKK és a Fővárosi Önkormányzat a két hét múlva rendezendő eseményen igyekszik megvalósítani az eredeti programot, ennek keretében kerékpáros-oktatással és tanpályákkal, mobilitási témájú városi sétákkal, családi és gyermekprogramokkal, valamint járműbemutatóval és kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket.
Csütörtökön újabb fő- és mellékutakon léphet életbe teljes lezárás a dunai árhullám miatt Vác környékén, elsősorban a Dunakanyarban, Pest vármegye keleti oldalán várhatóak korlátozások - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.
Emlékeztettek arra, hogy az elmúlt napokban már több tucat utat lezártak az árvízi védekezés vagy a magas vízállás miatt a szakemberek, elsősorban Komárom-Esztergom és Pest vármegyében. Eddig a 10-es, a 11-es és a 14-es főúton vezettek be jelentősebb korlátozásokat.
Csütörtökön a 12-es főút Vác és Verőce közötti szakaszán 5 órától várható lezárás. A 2-es főúton Sződligetnél szerda éjszaka félpályás, csütörtök délelőtt pedig már teljes lezárás is lehetséges. Szintén a 2-es főutat érintően Sződliget és Vác között, valamint Vác lakott területen belül, a Gödöllői út és Rádi út között számíthatnak délelőtt teljes pályás korlátozásra a közlekedők.
Egyes lezárások miatt az M2-es autóút bizonyos részeit is díjmentesen használhatják majd az autósok, a pontos szakaszokat a lezárásokhoz fogják igazítani a szakemberek.
A közútkezelő azt kérte, hogy a közlekedők minden esetben tájékozódjanak az aktuális korlátozásokról és a forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatának weboldalán.
Arra figyelmeztették továbbá az autósokat, hogy tartsák be a korlátozásokat, ne próbáljanak meg áthajtani a lezárt részeken, mert könnyen élet- és balesetveszélyes helyzetekbe kerülhetnek.
Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
Mint írták, a bemutatóhelyet fenntartó Fővárosi Állatkert 20 szakemberének bő három óra alatt sikerült evakuálnia a kisállatkertet, noha az előkészületek már a múlt héten elkezdődtek. A legtöbb állatot viszonylag egyszerűen el lehetett szállítani, de a dámszarvasokat bódítani kellett.
Az állatok a margitszigeti helyszínről átmenetileg a városligeti állatkertbe kerültek. Korábban 2013 júniusában, illetve 2006 áprilisában volt szükség a Kisállatkert kiürítésére - idézték fel a közleményben.
Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
Siklós Gabriella elmondta, Pilismaróton például 100 bordás megtámasztást készítettek a töltés megerősítése érdekében, ehhez 125 ezer homokzsákot és 4000 négyzetméternyi fóliát használtak fel eddig.
Közölte, az átlagosnál várhatóan lassabban vonul majd le az árhullám. Egy nagyobb árhullám esetében ez általában 5-8 nap, de várhatóan ez most tovább fog tartani.
Donald Tusk lengyel kormányfő meghívására az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen felkeresi Lengyelország árvíz sújtotta térségeit - jelentette be szerdán a brüsszeli testület szóvivője.
Arianna Podesta tájékoztatása szerint von der Leyen csütörtökön látogat a délnyugat-lengyelországi Wroclawba, ahol felméri a súlyos áradások és esők okozta károkat, valamint Tusk mellett találkozik Petr Fiala cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, illetve Karl Nehammer osztrák kancellárral is.
A Kelet-Közép-Európában pusztító árvizeknek már több mint 20 halálos áldozatuk van, a varsói pedig kormány szükségállapotot hirdetett az érintett területeken.
Az árvíz elleni védekezésre felkészülés a végéhez közeledik Budapesten, csütörtök estig várhatóan mindenhol sikerül kilencméteres magasságig megépíteni a védvonalakat - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a Margitszigeten és a Királyok útján a nagyobb ideiglenes gátak szerda estére 90 százalékban elkészülnek, csütörtökre már csak kisebb kiegészítő munkálatokkal számolnak.
A pesti oldalon a Dagály fürdőnél kedden a társaság 25 szakembere kezdte meg a mintegy 500 méteres mobilgát építését, amellyel szerda délutánra el is készültek - írták, hozzátéve, hogy a várható vízszinthez igazítva ennek csak 60-70 százalékát kellett beépíteni.
Közölték azt is, hogy a IV. kerületben, a Komp utcában is végeztek a szakemberek egy 20 méter hosszú, 3,8 méter magas mobilgát építésével.
Az FCSM az árvízi védekezés mellett változatlanul folyamatosan és biztonságosan elvezeti és tisztítja a fővárosban keletkező, naponta körülbelül 500 ezer köbméternyi szennyvizet is - emelték ki.
Az országra törő, évtizedes csúcsokat döntő árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozások, a kkv-k számára is komoly kockázatokat jelent – figyelmeztetett Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára Esztergomban, amikor megtekintette a védelmi munkálatokat és egyeztetett a szükséges lépésekről a szaktárca szerdai közleménye szerint.
Szabados Richárd kiemelte: nem lehetünk elég hálásak a védekezésben résztvevő önkéntesek és a munkálatokat szervező illetékesek megfeszített munkájáért. A legfontosabb a kármegelőzés – ennek jó példáját látjuk Esztergomban és más településeken, ahol helyi lakosok és cégek együtt veszik ki részüket a védekezésből - írja közleményében az NGM.
Az államtitkár ugyanakkor jelezte: az áradással érintett területen működő kis- és középvállalkozások számára direkt és indirekt módon is komoly károkat okozhat a Dunán és más folyókon levonuló rendkívüli áradás.
A rekordmagasságú vízszint a folyó partjához közeli vállalkozások vagyontárgyait közvetlenül is fenyegeti, míg a védelmi intézkedések – legyen szó útlezárásokról, a szállítások ellehetetlenüléséről, vagy épp a saját vagy a közösség értékeinek védelme érdekében az árvízi védekezésben részt vevő dolgozók hiányzásáról – felborítják a termelés és a szolgáltatásnyújtás rendjét.