Számos nagy médiaorgánum kiemelten foglalkozott Törökország külpolitikai helyezkedésével az elmúlt hetekben az orosz–ukrán konfliktus árnyékában. Recep Tajjip Erdogan országa nincs könnyű helyzetben, ugyanakkor úgy tűnik, sikerülhet a háború okozta válságban is megragadnia a lehetőséget arra, hogy gazdasági, diplomáciai és belpolitikai tőkét kovácsoljon stratégiai helyzetéből.

Ankara régóta igyekszik kihasználni Európa és Ázsia közötti stratégiai interkontinentális elhelyezkedését, és hangsúlyt helyezni a pragmatikus, többoldalú kapcsolattartásra, hiszen kulcsfontosságú tranzitfolyosót képez mind az energia-, mint az élelmiszer-ellátóláncokban, melyek szerepe hihetetlenül fontossá vált az orosz–ukrán háború kitörése óta.

A Wilson Center elemzői szerint 2015 óta, amikor Erdogan kezében összpontosult a politikai hatalom, arra törekszik, hogy Törökországot regionális muszlim nagyhatalommá tegye, mely képes egy posztnyugati biztonsági berendezkedés megszervezésére és irányítására Eurázsiában. Ezen irány megőrzéséhez megfelelő módot kellett találnia az ukrajnai kihívás kezelésére úgy, hogy megőrizze globális és regionális pozícióit, és megerősítse Ankara befolyását.

Az orosz–ukrán háború veszélybe sodorta Törökország pragmatikus, multipoláris külpolitikáját. Komoly kihívásokat teremtett, ám számos lehetőséget is, melyet Erdogan proaktívan igyekszik kihasználni, úgy, hogy a regionális és globális szereplőkkel, így például Oroszországgal, Ukrajnával, az Egyesült Államokkal, az EU-val és Izraellel mind működő kapcsolatot próbál fenntartani, és közvetítő, béketeremtő szerepben fellépni. Több nyugati elemző szerint olyan sikerrel, ami elgondolkodtathatná a Nyugatot is azzal kapcsolatban, mennyire hatékony csupán a nyomásgyakorlás és a szankciók stratégiáját követni például Oroszországgal szemben.

Törökország úgy döntött, Ukrajnával biztonsági téren, Oroszországgal az energia és a kereskedelem terén folytat együttműködést, illetve ismét diplomáciai közvetítő szerepbe lép Kijev és Moszkva között.

Mivel Ukrajna élelmiszer- és gabonaexportja nagy részének török vizeken kell áthaladnia, a Fekete-tengeren és a Boszporuszon, ahhoz, hogy az eljusson a globális piacokra a Közel-Keleten, Afrikában és azokon túl, adott volt a helyzet, hogy Törökország mediátorként lépjen fel Oroszország és Ukrajna között, és augusztus 1-jével elérje, hogy elindulhassanak a gabonaszállítmányok az ukrán kikötőkből. Ukrán tisztviselők abban reménykednek, hogy hamarosan más termékekre, például fémekre is kiterjedhet a megegyezés.

Törökország lehetőséget lát arra, hogy Európa gáztranzitközpontjává váljon. Mivel európai szövetségesei mindenáron csökkenteni akarják az orosz gáztól való függésüket, Ankara egy tenger alatti vezeték megvalósításáért lobbizik Izrael és Törökország között, ami lehetővé tehetné, hogy a Földközi-tenger keleti részéből származó gáz Törökországon keresztül jusson el Európába.

Mindemellett kevesebb mint egy hete Erdogan egyértelműen kijelentette, hazája nem ismeri el a Krím annektálását. A török elnök leszögezte: „Ez elvi álláspont, amelynek nemcsak jogi, hanem erkölcsi alapjai is vannak. A Krím visszaadása Ukrajnának – melynek elválaszthatatlan részét képezi – alapvetően a nemzetközi jog követelménye.”

Nem az Oroszországot érintő szankciókra

Nem kívánta ugyanakkor rontani Oroszországgal fennálló kapcsolatait azzal, hogy csatlakozik a nyugati szankciókhoz. Mindig is fontos kereskedelmi partner, a külföldi befektetések, turizmus és energiaszolgáltatás kulcsfontosságú forrása volt, számos országban, térségben pedig, ahol Törökország aktívan jelen van katonailag (Szíria, Líbia, Hegyi-Karabah), rivális. Regionális politikája éveken át a Moszkvával fennálló szituációs partnerségre épült. Oroszország esetleges meggyengülése a szakértők szerint felboríthatná a regionális egyensúlyt a Dél-Kaukázusban és a Fekete-tenger térségében, nem is beszélve arról, hogy megerősítené Iránt, Törökország kevéssé preferált vetélytársát Szíriában.

Ankara emellett aktívan igyekszik elfoglalni a nyugati cégek helyét az orosz piacokon. Számos orosz ember költözött Törökországba a nyugati szankciók miatt, ami rengeteg új befektetést hozott a küszködő gazdasági helyzetben levő országnak.

Oleg Ignatov, vezető Oroszország-szakértő a Newsweeknek nyilatkozva elmondta, hogy Oroszország továbbra is folytatja az együttműködést Törökországgal, továbbra is ad el fegyvereket, folytatja projektjeit, beleértve például egy 20 millió dolláros atomerőmű építését is az országban. Mindemellett arra is rávilágított, hogy Törökország de facto az egyetlen tranzitország az orosz gáz számára, tekintve, hogy az Északi Áramlat-2 összeomlott, az Északi Áramlat-1 vezeték pedig csak korlátozott kapacitással üzemel. A szakértő úgy látja, mindebből kifolyólag Moszkva jelenleg jobban függ Ankarától, mint fordítva.

Oroszország egyre rugalmasabbá válik Törökországgal kapcsolatban, nem reagált, amikor katonai műveletet indított Szíriában, de akkor sem, amikor Azerbajdzsán Örményországot provokálta Hegyi-Karabahban.

„Szerintem Erdogan nem tudja befolyásolni Putyin véleményét a háborúval kapcsolatban. Azért jöttek ki egymással, mert megértették egymás érdekeit… és befolyásuk korlátait egyaránt” – emelte ki Ignatov.

Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.

Itthon

A helyezkedő szultán: az Oroszország–Ukrajna–Nyugat háromszögében egyensúlyoz Erdogan

kapcsolódó cikkeink