Egy év alatt 820 ezer autó cserélt gazdát a használtautó-piacon. Eközben a legnépszerűbb típusok ára 15, de akár 20 százalékkal is emelkedett. Erről reggel az egyik legnagyobb hazai használtautó kereskedő cég vezetője beszélt a start című műsorunkban. A szakember azt mondta, hogy ebben az évben sem lesz jobb a helyzet.
„Erre az évre is ugyanez a helyzet fog jellemző lenni. Ugye magas kínálati árak, viszonylag szűk választási lehetőség és most még ugye egy viszonylag jó áron tudnak használt autóhoz jutni az ügyfelek” – mondta Tóth Péter értékesítési igazgató, Das Weltauto Centrum.
A használtautók iránti kereslet oka az új autók gyártásának akadozása. A félvezető hiány miatt a gyártók nem tudnak elegendő mikrocsipet előállítani, ezek miatt pedig kevesebb autó készül. Van olyan típus, amire egy évnél is többet kell várni. Egy zalaegerszegi kereskedésben sem tudnak pontos határidőt vállalni. „Tapasztaljuk továbbra is. a szállítási hatéridők nem elég fixek. A mistnában megkötött szerződéseken is jeleznünk kell, hogy a szállítási határidő az egy előrejelzés befolyásolhatja sok minden még” – mesélte egy Nissan-értékesítő.
Egy debreceni kereskedőnél azt mondják, hogy hiába van nagy készletük mégsem tudnak mindig mindenkit kiszolgálni. A legtöbben fiatal használt autót vennének, de sokan kénytelenek lemondani erről. „Aki eddig 1-2 éves autót vett, az most 4-5 éveset tud megvenni és így tovább. Az új autókat egy évre ígérik vagy még későbbre. Ezért az, aki újat szeretne venni, éppen ma reggel is volt egy barátom, akinek autót kerestem. Nem találtunk neki megfelelő fiatal autót” – fejtette ki Szilágyi Attila, üzletvezető.
A szakemberek szerint az év végére rendeződhet az autógyártók helyzete, de a pesszimistább előrejelzések azt mutatják, hogy 2023-ban sem tudnak elegendő csipet készíteni a gyártók.
atv.hu