Kiemelték Hableányt, elszállítják Csepelre
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát és 15 milliós óvadék ellenében szabadlábon védekezhet tovább az ukrán hajóskapitány – tudta meg a 24. hu. Tóth M. Gábor Jurij C. ügyvédje a lap megkeresésére azt mondta, hogy a Fővárosi Törvényszék további magatartási szabályként előírta, hogy a kapitánynak heti két alkalommal személyesen jelentkeznie kell a nyomozóhatóságnál. A férfi jogi képviselője szerint a másodfokon eljáró bíróság példás és iránymutató döntést hozott.
Az óvadékkal kiengedett hajóskapitánynak nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el Budapest területét.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szeretné mihamarabb rendszerbe állítani az első dunai sürgősségi mentőhajót, amelyet először a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentésénél vetettek be - mondta a szakszolgálat elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán. Bagyó Sándor hozzátette: a tragédia csak megerősítette a dunai vízimentés fejlesztésének szükségességét. Szeretnék ha hivatalosan is rendszerbe állhatna a hajó, egy mentőtiszttel, két ápolóval és a hajóvezetővel a fedélzetén.
Emlékeztetett: a VMSZ a Balatonéhoz hasonló vízimentő rendszer kialakításán dolgozik a Dunánál is, elsősorban a fővárosi szakaszon. Ez a rendszer az alapfokú tanfolyamot elvégző vízimentőkre és mentőhajókra épít - fűzte hozzá Bagyó Sándor.
A Hableány kiemelésekor talált négy holttest közül hármat azonosítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon. A május 29-ei dunai hajóbaleset kedden, a Hableány kiemelésekor megtalált négy áldozata közül két dél-koreai nőt és a hajó magyar kapitányát már azonosították, a negyedik - egy gyermek - azonosítása még tart - írták. A kutatásban résztvevők megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresik a még hiányzó négy dél-koreai utast.
A búvárok munkájának szempontjából a lehető legrosszabb volt a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó víz alatti elhelyezkedése - mondta az első merüléseket végző Havaria Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület ipari búvára kedd este az M1 aktuális csatornán. Sopronyi Richárd hozzátette: az elmerült hajónál a sodrás állandóan a Margit híd pillérének ütközött, így a búvároknak változó szögből érkező sodrás mellett kellett megfeszített munkát végezniük.
Mint elmondta, ipari búvárként a hajótest vizsgálata volt a feladatuk, de mivel csak a szerkezet oldalát és aljzatát lehetett látni, nem tudták megállapítani, hogy mennyire sérült a roncs. A kiemeléssel kapcsolatban beszámolt arról, hogy a katasztrófavédelem búvárai a kiszivattyúzás után 80 centiméter magas iszapban keresték az áldozatokat a hajótestben, négyet találtak, majd a búvárok biztonsága érdekében nem folytatták a helyszínen a keresést.
A műsor másik vendége, Kállai Zoltán, a HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletágvezetője hangsúlyozta, a hajó kiemelése a tervek szerint haladt. Roncskiemelésekre gyakorta van példa világszerte, de ez speciális helyzet volt, mivel ezt Budapest belvárosában, magas vízállás és a Margit hídnál tapasztalható extrém vízirányok mellett kellett elvégezni - magyarázta.
A Hableány roncsát Csepelre, a szabadkikötőbe viszik, ahol szakértők vizsgálják át. Az elhunyt matróz családjának jogi képviselője szerint érthetetlen, hogy a balesetben érintett másik hajót, a Vikinget elengedték a baleset után. Az ügyvéd szerint: felveti a bűnpártolás lehetőségét az, hogy azóta ráadásul kijavították a szállodahajó sérüléseit.
Zárt helyiségben vizsgálják tovább a május 29-i balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót, amely kedd délután érkezett meg a csepeli szabadkikötőbe - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában. Az M1 beszámolója szerint jelenleg centiméterről centiméterre vizsgálják át a hajót az ügyészség munkatársai, a rendőrségi helyszínelők és a hajózási szakemberek. A vizsgálat során a többi között azt próbálják kideríteni, hogy a Hableány sérüléseit a folyómederhez ütközés vagy a Viking Sigyn szállodahajó okozta.
Az MSZP köszönetét fejezte ki kedden mindazoknak a rendőröknek, honvédeknek, katasztrófavédelmi dolgozóknak, külföldi és hazai szakembereknek, akik a Hableány turistahajó mentésében részt vettek.
Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a mentésen dolgozók hihetetlenül veszélyes és embert próbáló feladatot hajtottak végre.
Utaltak arra, hogy a szakembereknek kedden sikerült kiemelniük az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsát. "Ezzel közelebb kerülhetünk a Magyarországon történt egyik legsúlyosabb hajóbaleset okainak feltárásához" - fogalmaztak a közleményben.
A kormánypártok köszönetüket fejezik ki a dunai hajóbaleset mentési feladataiban részt vevő valamennyi szakembernek - közölte a Fidesz az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A dokumentumban azt írták, a szakemberek rendkívül nehéz körülmények között végzett professzionális munkája, példaértékű helytállása minden tiszteletet megérdemel. A pártok részvétüket fejezik ki az elhunytak hozzátartozóinak is - tették hozzá.