A pesti rakpartot már nem nyitják meg, hétfőtől pedig a budait is lezárják. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig arról számolt be stábunknak, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint a legmagasabb fokú készültségre kell számítani a következő héten.
Karácsony Gergely úgy nyilatkozott:
„Az elmúlt évtized legnagyobb árvize közeledik Budapest felé”
„A hétvégi zárás után a pesti rakpartot nem nyitjuk vissza, és hétfőn este 20:00 órakor mind a pesti mind a budai alsó rakpartot le kell, hogy zárjuk, arra kérek mindenkit, hogy aki itt parkol az nagyon gyorsan vigye el az autóját, mert különben el kell, hogy szállítsuk, illetve valószínűleg kedden fogja elönteni az alsó rakpartot a Duna.” – mondta a főpolgármester.
A kora reggeli, Országos Műszaki Irányító Törzs ülésén jelen voltak már a társszervek képviselői: a rendőrség, a katonaság, a polgárőrség, és a katasztrófavédelem.
A legfrissebb előrejelzések szerint Budapestig, de még a fővárosban is, harmad, azaz legmagasabb fokú készültségre kell számítanunk a most következő közel egy hétben – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Siklós Gabriella azt mondta Híradónknak, hogy a vízügy több kollégája a következő pár órában és napban elindul a Dunához. Komáromig van állami védvonal, ezeknek az állapotát kell majd napi 24 órában figyelni, ráadásul az időjárási előrejelzés jelenleg még nagyon bizonytalan.
„Ez egy nagyon szokatlan helyzet, ilyenkor azért már szokták látni az országos vízjelző szolgálat munkatársai a pontosabb adatokat, ez most még nincs így, ennek pedig az az oka, hogy az a ciklon, ami elsősorban Ausztriában is hihetetlen extrém mennyiségű esőt és havat hozott, különböző karokkal rendelkezik, és hogy ezek a karok pontosan merre nyúlnak ki, és hol adják le a legkomolyabb csapadék mennyiséget, ez előrejelezhetetlen.” – mondta a szóvivő.
A Fővárosi Csatornázási Műveket 1946-ban bízták meg az árvízi védekezéssel Budapesten, hiszen a csatornákon keresztül tud a leghamarabb a Duna vize beáramlani a lakott területekre.
„A felszíni védekezést a mai napon kezdte meg a Fővárosi Csatornázási Művek, ezzel párhuzamosan a csatornazsilipeket is zárjuk a föld alatt. Ez az első felszíni, árvízvédelmi kapu, amit le kell zárnunk, mert ez van a legmélyebb pontján a védvonalnak. Itt agyagos töltéssel, fagerendás zárás készül. A lehető legmagasabb vízállásra készülünk, amit előre most még nem tudunk pontosan mennyi, de azért a nyolc méteres magasságig mindenképpen bevédjük ezt az árvízvédelmi vonalat.” – mondta Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. kommunikációs vezetője és szóvivője
Budapesten valószínűleg csütörtökön lesz a legmagasabb a vízszint, utána pedig egy nagyon lassú apadásra kell készülni.