videó

16 perces

Maruzsa Zoltán szerint nagy mozgásteret adtak az iskoláknak a mobilrendelettel kapcsolatban

Hétfőn másfél millió diák kezdi meg tanulmányait a köznevelésben és a szakképzésben, de idén egy nem várt meglepetés is várja a tanulókat: ugyanis az iskolák kötelesek begyűjteni a diákok mobiltelefonjait az oktatás idejére. Számos intézmény nem áll készen arra, hogy megfelelő helyen tárolja a diákok mobiltelefonjait, ezért egyelőre azt kérik a gyerekektől, hagyják otthon készülékeiket.

Az Egyenes Beszéd vendégei Hamvay Péter, a HVG újságírója és Lánczi Richárd, az Alfahír és az N1TV főszerkesztője.

kapcsolódó videók

 

Jön a jelentős béremelés korszaka? - A miniszter elárulta a kormány terveit

A bruttó átlagkeresetekhez kötné a jövőben a kormány a minimálbért -  egyebek közt erről is szó volt a kormányinfón. Konkrét számok még nem hangzottak el, mert még folynak a tárgyalások a kérdésben.

Az Egyenes Beszéd vendége Rolek Ferenc, a Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének alelnöke.

 

Átrendeződés a pártok között: elképzelhető, hogy kétpárti parlament lesz?

A Tisza Párt hibahatáron belül van a Fideszhez képest. Ha most vasárnap lennének választások Magyarországon, a listás szavazatok 43 százalékát kapná a kormánypárt, míg a Tisza 39 százalékot szerezne a Medián legfrissebb mérése szerint. 

Az Egyenes Beszéd vendégei Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója és Sarkadi-Illyés Csaba, az Economx újságírója.

 

Mit nyer és mit veszít a VI. kerület, ha betiltja az Airbnb-t?

Elindult a népszavazás Terézvárosban arról, hogy betiltsák-e az Airbnb-szállásokat. A lakosság véleményét azért kérik ki, mert az ilyen szálláshelyekkel kapcsolatban egyre több panasz érkezik, bár a turizmushoz kapcsolódó érvek a lakáskiadások mellett szólnak.

Az Egyenes Beszéd vendége Schumicky Balázs, a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének elnöke.