videó

3 perces

Kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, mert nem tiltotta ki a mobilokat az iskolából

Az igazgató a kormány-határozat ellenére úgy döntött, hogy az iskolában nem veszik el a diákoktól a telefonokat tanítás előtt. A tantestület elfogadhatatlannak tartja az igazgató felmentését. A minisztérium azt közölte, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembe-helyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.

kapcsolódó videók

 

Elérte hazánkat a Boris ciklon

Reggel kettészakadt az ország az időjárás szempontjából. Az éjszaka megérkezett Borisz névre keresztelt mediterrán ciklonnak köszönhetően a Dunántúlon 5-7 fok volt, miközben a keleti országrészben még javában 25 fok körüli értéket mutattak a hőmérők. Az időjárás sok programot húzott keresztbe. 

 

Pert nyert a Spar a kormány ellen

Az árstop összeegyeztethetetlen az uniós joggal. Ezt mondta ki az Európai Unió Bírósága, miután a Spar megtámadott egy korábbi büntetést. A kormány árdrágító és profithajhász multikról beszél. A nemzetközi jogász azt mondta Híradónknak: a döntés akár precedenst is teremthet. A Sparnak jelenleg is több száz eljárása van folyamatban a hazai bíróságokon. 

 

Hann Endre: Budapesten már egyértelműen előzi a Tisza a Fideszt

A biztos szavazók között a Tisza párt a júliusihoz képest változatlan 34 százalékon áll, de Fideszre két százalékkal kevesebben, 39 százalék szavazna egy most vasárnapi választáson. A híradónknak nyilatkozó politikai elemző szerint a Tisza főleg a korábbi ellenzéki pártok szavazóit csábítja át.

 

Súlyosan bántalmaztak egy kisdiákot az iskolában, kórházba kellett vinni

Két kisdiák olyan súlyosan megverte harmadik társát a nagybaracskai katolikus általános iskolában, hogy a gyereket kórházba kellett vinni, ahonnan azután az intézmény dolgozói értesítették a rendőrséget. Az ügyben vizsgálat indult, azonban az elkövetők kiskorúak, ami azt jelenti nem büntethetőek.