videó

3 perces

Vitézy szerint másodperceken múlt, hogy nem történt sokkal nagyobb baj a Keletinél

Uniós forrásból újult volna meg, de Lázár János leállította a tervezési munkákat annál a szakasznál a Keleti Pályaudvar közelében, ahol kisiklott a vonat - ezt állítja Vitézy Dávid. A korábbi közlekedési államtitkár azt mondta: nagyon kevésen múlt, hogy nem történt sokkal súlyosabb, személyi sérüléssel járó baleset.

kapcsolódó videók

 

Súlyosan bántalmaztak egy kisdiákot az iskolában, kórházba kellett vinni

Két kisdiák olyan súlyosan megverte harmadik társát a nagybaracskai katolikus általános iskolában, hogy a gyereket kórházba kellett vinni, ahonnan azután az intézmény dolgozói értesítették a rendőrséget. Az ügyben vizsgálat indult, azonban az elkövetők kiskorúak, ami azt jelenti nem büntethetőek.

 

A bruttó átlagkeresetekhez kötné a jövőben a kormány a minimálbért

Egyebek közt erről is szó volt a kormányinfón. Konkrét számok még nem hangzottak el, mert még folynak a tárgyalások a kérdésben. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ahhoz, hogy a tervezett béremelés a vállalatokat se viselje meg túlzottan, évi 10-12 százalék tűnik reálisnak. 

 

Lesz időpont foglalási díj az állami egészségügyben? - Reagált a kormány

Nincs a kormány asztalán annak a terve, hogy bevezesse az időpontfoglalások utáni foglalási díjat a járóbeteg-ellátásban - ezt közölte Gulyás Gergely is, és a Belügyminisztérium is a Népszavában megjelent hírre reagálva. A foglalási díj ötlete a Dunakeszi szakrendelő igazgatójától származik, aki azt mondta: valamit tenni kell, mert nagyon sok beteg nem megy el a foglalt időpontjára.