videó

2 perces

Itt a nyár vége, de még mindig rengetegen vannak a Balatonnál

Bár még tombol a kánikula, már közeledik a balatoni főszezon vége. A turisztikai szakemberek egyébként azt mondják, hogy a szezon egész évben tart, a nyár csak annyiban más, hogy ilyenkor strandolni is lehet. Egyre több szolgáltató dönt az egész éves nyitva tartás mellett.

kapcsolódó videók

 

Súlyosan bántalmaztak egy kisdiákot az iskolában, kórházba kellett vinni

Két kisdiák olyan súlyosan megverte harmadik társát a nagybaracskai katolikus általános iskolában, hogy a gyereket kórházba kellett vinni, ahonnan azután az intézmény dolgozói értesítették a rendőrséget. Az ügyben vizsgálat indult, azonban az elkövetők kiskorúak, ami azt jelenti nem büntethetőek.

 

A bruttó átlagkeresetekhez kötné a jövőben a kormány a minimálbért

Egyebek közt erről is szó volt a kormányinfón. Konkrét számok még nem hangzottak el, mert még folynak a tárgyalások a kérdésben. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ahhoz, hogy a tervezett béremelés a vállalatokat se viselje meg túlzottan, évi 10-12 százalék tűnik reálisnak. 

 

Lesz időpont foglalási díj az állami egészségügyben? - Reagált a kormány

Nincs a kormány asztalán annak a terve, hogy bevezesse az időpontfoglalások utáni foglalási díjat a járóbeteg-ellátásban - ezt közölte Gulyás Gergely is, és a Belügyminisztérium is a Népszavában megjelent hírre reagálva. A foglalási díj ötlete a Dunakeszi szakrendelő igazgatójától származik, aki azt mondta: valamit tenni kell, mert nagyon sok beteg nem megy el a foglalt időpontjára.