videó

4 perces

Több iskolában igazgató nélkül indul a tanév szeptemberben

A lap úgy tudni: ennek az az oka, hogy a belügyminisztérium a nyári szünet elején indoklás nélkül utasította vissza olyan igazgatók pályázatát, akiket a tantestületek, a szülők és a diákok is támogattak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint politikai okok állnak a döntés hátterében.

kapcsolódó videók

 

Kilenc éves kisfiút ronthatott meg egy pap Zala megyében

Egyre több részlet derül ki arról a celebplébánosként is emlegetett férfiről, akit pár hete függesztettek fel Kecskeméten. Híradónkban már beszámoltunk arról, hogy a pap - a vele szemben felhozott vád szerint - korábban, Zala megyében rontott meg egy akkor kilencéves kisfiút. Az azóta napvilágra került információk szerint több áldozata is lehetett.

 

Dunavecsén volt, aki elítélte Bese Gergőt, és olyan is, aki szerint csőbe húzták a papot

Felháborító, hogy erről lett híres Dunavecse - mondta híradónknak egy helybéli, a múlt pénteken kiderült Bese Gergő ügyről. Az azóta hivatalából felfüggesztett papról a VálaszOnline írta meg, hogy melegpartikra járt, és több férfival is intim viszonyba került. Stábunk azonban a helyszínen találkozott olyan dunavecseivel is, aki lejáratókampánynak tartja a történteket. 

 

Hiánycikk a szamárköhögés elleni vakcina Magyarországon

A virológus szerint ennek oka, hogy hirtelen megnőtt azok száma, akik elővigyázatosságból be akarják oltatni magukat. A szakember mindenkinek azt javasolja, megfelelő védettség nélkül, most senki ne látogasson újszülötteket, hiszen számukra a szamárköhögés végzetes lehet. 

 

Egymást okolja a gazdaság állapotáért az MNB és a kormány

A kormány és a jegybank továbbra is egymással vitázik, miközben a gazdasági kilátások aggodalomra adnak okot. Jövőre a kabinet felpörgetné a növekedést, Magyar Péter viszont állítja: a költségvetés már most összeomlott. A pénzromlás üteme ugyan lassult, a Híradónknak nyilatkozó közgazdász azonban úgy véli: a kilátásba helyezett költekezés újra megdrágíthatná az életet.