videó

3 perces

Mégis működik Orbán terve

Már nyolc országból 41 képviselője van a Patrióták Európáért elnevezésű politikai csoportosulásnak az Európai Parlamentben, így gyakorlatilag biztosra vehető, hogy lesz frakciója a Fidesz, valamint az Osztrák Szabadságpárt és a cseh ANO által alapított szövetségnek. Elemzők szerint ugyanakkor a képviselőcsoport akkor lehet igazán befolyásos, ha csatlakozna hozzá a francia Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés is, amire több jel is utalt az elmúlt napokban.

kapcsolódó videók

 

Itt az Európai Bizottság válasza: rengeteg uniós pénz jöhetne, ha ezeken változtatna a kormány

Kizárólag az Orbán-kormányon múlik, hogy Magyarország megkapja-e a befagyasztott uniós forrásokat - ezt Magyar Péter írta, miután csütörtökön Brüsszelben tárgyalt Ursula von der Leyen-nel. Ennek ellentmond, hogy Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter nemrég arról beszélt, hogy a magyar kormány Brüsszel minden elvárását teljesítette. 

 

Milliós átlagbért és havi ezer eurós minimálbért szeretne Orbán Viktor

Az ING vezető elemzője szerint megígérni bármit meg lehet, a gond az, hogy a vállalatoknak ezt az összeget elő is kell teremteniük. A DK pedig arra emlékeztette a kormányfőt, a minimálbérről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megállapodniuk a tárgyalóasztalnál.