Folyamatos szirénázás és rakétazápor: lángba borulhat minden a Közel-Keleten
Izraelből jelentkezik Novák András, az ATV tudósítója.
Adásunk előtt néhány perccel ért véget Magyar Péter és a Tisza Párt kampánynyitónak nevezett rendezvénye, amelyet Rendszerváltás - új korszak kezdődik címmel hirdettek meg. Magyar Péter úgy fogalmazott: Július 9-e sorsfordító napként vonul be a magyar politikatörténetbe. Szerinte olyan győzelmet értek el, amire egyszerűen nincs tankönyvi magyarázat.
Izraelből jelentkezik Novák András, az ATV tudósítója.
Kizárólag az Orbán-kormányon múlik, hogy Magyarország megkapja-e a befagyasztott uniós forrásokat - ezt Magyar Péter írta, miután csütörtökön Brüsszelben tárgyalt Ursula von der Leyen-nel. Ennek ellentmond, hogy Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter nemrég arról beszélt, hogy a magyar kormány Brüsszel minden elvárását teljesítette.
Az ING vezető elemzője szerint megígérni bármit meg lehet, a gond az, hogy a vállalatoknak ezt az összeget elő is kell teremteniük. A DK pedig arra emlékeztette a kormányfőt, a minimálbérről a munkaadóknak és a munkavállalóknak kell megállapodniuk a tárgyalóasztalnál.
Olyan fontos kérdésekben nem sikerült megállapodni, mint, hogy ki legyen a főpolgármester-helyettes, de az új szervezeti működési szabályzatról, vagyis a fővváros SZMSZ-éről sem tudtak megállapodni a képviselők. Átment viszont a BKK rendészetről szóló javaslat.
Nem egy életbiztosítás a Hezbollah vezetőjének lenni. Izrael Hasszán Naszrallah múlt heti likvidálása után ugyanis most csapást mért a lehetséges hivatali utódjára is, akinek halálhírét viszont még nem erősítették meg. Közben Irán legfelsőbb vallási vezetője jogosnak nevezte a Hamász tavaly októberi, 1200 áldozattal járó izraeli mészárlását.
A mai nap hírei 12:00-kor.