Donald Trump, aki jelenleg floridai Mar-a-Lago birtokán tartózkodik, nem árulta el, mikor lesz a találkozó. „Putyin találkozni akar velem, és dolgozunk azon, hogy ez megvalósuljon” – mondta.
Az orosz TASZSZ hírügynökség szerint a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte, hogy az Egyesült Államok még nem kért hivatalosan találkozót.
A megválasztott elnök többször hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb célja az orosz-ukrán háború gyors befejezése lesz, amint hivatalba lép. Az ukrán katonai és pénzügyi támogatásról viszont kétségeit fejezte ki.
„Putyin találkozni akar, ezt már nyilvánosan is mondta” – fogalmazott a megválasztott elnök. „Ennek a háborúnak véget kell érnie, mert ez egy véres káosz.”
A republikánus politikus novemberi választási győzelme után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Trump vezetése alatt a háború valószínűleg gyorsabban véget érhet.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy telefonon egyeztetett a leendő amerikai elnökkel, és konstruktív párbeszédet folytattak. Nem mondta el, hogy a megválasztott elnök tett-e konkrét javaslatokat az orosz-ukrán tárgyalásokra.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)