Donald Trump szerint Gavin Newsom kormányzó felelős a dél-kaliforniai erdőtüzekért, mert nem engedélyezte az északról pótlólagos vízforrások igénybevételét.
Newsom cáfolta a megválasztott elnök vádjait, mondván, a kormányzó „az emberek védelmére összpontosít, nem pedig a politizálásra” – közölte a hivatala az ABC televízióval.
Éles bírálat Trumptól Bidennek és a kaliforniai kormányzónak
Mint arról beszámoltunk, legalább öt ember meghalt, és többen megsérültek, miután egyszerre több ponton is tűzvész tört ki Dél-Kaliforniában.
A megválasztott elnök a kaliforniai kormányzó mellett Joe Biden elnök politikáját is okolta a pusztításért.
Az állami előírások ugyanis korlátozzák a Sacramento-San Joaquin folyó deltájából kiszivattyúzott víz mennyiségét az ott élő veszélyeztetett halfajták védelme érdekében, ami Trump állítása szerint megakadályozta volna az erdőtüzeket.
Newsom sajtóirodája szerint nem létezik ilyen rendelkezés.
„Ez tiszta kitaláció” – áll a közleményben. „A kormányzó arra összpontosít, hogy a tűzoltóknak minden szükséges erőforrást biztosítson”.
A megválasztott elnök és Newsom már Trump első kormányzása idején is vitatkoztak a kérdésben, és a megválasztott elnök a 2024-es kampánykörút során is bírálta a politikát.
„A vizet elzárják északon, ezt önök is tudják, egy bizonyos kis aprócska hal védelme érdekében. Millió és millió gallonnyi vizet vezetnek a Csendes-óceánba, egészen északon, így délen lent egyszerűen nincsen víz” – mondta Trump egy Los Angeles-i sajtótájékoztatón tavaly szeptemberben.
Ezért a januáe 20-án hivatalba lépő elnök szerint Newsomnak le kellene mondania. „Az Amerikai Egyesült Államok egyik legjobb és legszebb része porig ég. Hamuvá vált, és Gavin Newsomnak távoznia kell. Ez mind az ő hibája!!!” – posztolta a megválasztott elnök a közösségi oldalán.