„Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen” – írta Trudeau, aki hétfőn jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.
Trumpot floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy fontolja-e katonai erő alkalmazását Kanada megszerzésére. „Nem, gazdasági erővel” – válaszolt a republikánus politikus.
A megválasztott amerikai elnök már hosszabb ideje kifogásolja az Egyesült Államok északi szomszédjára kereskedelmi többletét és korábban arról is beszélt újságíróknak, hogy a két ország határa „egy mesterségesen húzott vonal”.
Trump azzal fenyegette meg az ottawai vezetést, hogy 25 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre. Kanada árui és szolgáltatásai 75 százalékát déli szomszédjának exportálja.
Nem sokkal korábban Melanie Joly kanadai külügyminiszter az X-en tett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy Trump kijelentései „mutatják, hogy nincs elképzelése, mi teszi erős országgá Kanadát”. „Gazdaságunk erős. Népünk erős. Sosem fogunk meghátrálni a fenyegetések elől” – tette hozzá.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök a dán TV2 műsorában kommentálta a leendő amerikai elnök kijelentéseit Grönlanddal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Dánia legfőbb és legszorosabb szövetségese és nem hinné, hogy Washington katonai, vagy gazdasági erővel akarná megszerezni a Dániához tartozó autonóm terület feletti ellenőrzést.
Hangsúlyozta, hogy üdvözli az Egyesült Államok megnövekedett érdeklődését a sarkvidéki térség iránt, de „ennek olyan módon kellene megvalósulnia, hogy az tiszteletben tartsa a grönlandi lakosságot”.
„Nem gondolom, hogy jó megoldás lenne a jövőre nézve, ha gazdasági eszközökkel harcolnánk egymás ellen, amikor egymás szoros szövetségesei és partnerei vagyunk” – húzta alá Frederiksen.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)