A New York Times Trump környezetéből úgy értesült, hogy a megválasztott elnök panaszkodik, mondván Elon Musk „túl sokat van körülötte”.
Mint ismert, Musk erőteljesen támogatta Trumpot az elnökjelöltségért folytatott kampányának a hajrájában, különösen, miután júliusban merényletet követtek el ellene.
A technológiai milliárdos rendszeresen megjelent Trump gyűlésein is, és anyagilag is jelentős összegekkel támogatta őt.
Trump a választási győzelme után kifejezte, hogy nagyon hálás Musk kiállásáért, győzelmi beszédében is hosszan méltatta a Tesla és a SpaceX tulajdonosát.
Azt is jelezte, hogy beiktatása után a „Kormányzati Hatékonysági Minisztérium” (DOGE) élére Musk és a republikánus párt egyik korábbi elnökjelölt-aspiránsa, Vivek Ramaswamy kerülne. Az új hivatal célja a „felesleges szabályozások lefaragása, a pazarló kiadások csökkentése” és a szövetségi ügynökségek átszervezése lesz.
„Ez lehet korunk Manhattan-projektje” – tette hozzá Trump. „A republikánus politikusok már nagyon régóta álmodoznak a ‘DOGE’ célkitűzéseiről”.
A megválasztott elnök lelkesedése azonban az utóbbi hetekben csökkenni kezdett Musk iránt, miután a milliárdos odaköltözött Trump szomszédságába Mar-A-Lagóba.
„Szó szerint beparkolt Trump arcába” – mondta a New York Times újságírója, Maggie Haberman egy podcastban. Szerinte Musk a január 20-ai beiktatás után is igyekszik majd az elnök közelében maradni, de azt azért nem gondolja, hogy a milliárdos majd „beköltözik a Fehér Ház Lincoln-hálószobájába”.