Kifejtette, hogy az első megbeszélésekre az újonnan megválasztott amerikai elnökkel kerülne sor a januári beiktatása után. Ezt követően lehetne tárgyalni az orosz vezetővel, Vlagyimir Putyinnal, feltéve, hogy Trump erős biztonsági garanciákat nyújt Ukrajnának.
Zelenszkij tréfásan megjegyezte, hogy a tárgyalás időpontja akár január 25. is lehetne, amely történetesen az ő születésnapja. „Elsőként Trump-pal ülünk le, és megegyezünk arról, hogyan tudjuk megállítani a háborút, hogyan állíthatjuk meg Putyint” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy Európa véleménye is rendkívül fontos a folyamatban, hiszen az európai vezetők is folyamatosan figyelemmel kísérik az ukrán-amerikai kapcsolatok alakulását. „Európa figyelni fog minket, mi pedig Trump-ra figyelünk” – tette hozzá. Az ukrán elnök kiemelte, hogy az európai vezetők rendszeresen érdeklődnek Trumppal folytatott beszélgetéseiről és találkozóiról.
Zelenszkij szerint a következő lépés csak akkor történhet meg, ha az amerikai elnök valóban erős biztonsági garanciákat nyújt Ukrajnának. Csak ezt követően kerülhet sor egy megbeszélésre az oroszokkal, de semmiképpen sem közvetlenül mindhárom fél között egyszerre. Az ukrán elnök úgy véli, Trump politikailag nehéz helyzetbe kerülhet, ha tűzszünetet ér el anélkül, hogy Ukrajna számára megfelelő biztonsági garanciákat biztosítana.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy nem szabad arra várni, hogy Putyin magától akarja megállítani a háborút. Véleménye szerint nyomást kell gyakorolni rá, hogy kénytelen legyen leállítani a háborút – ez a legfontosabb. Szavai különösen fontosak Trump kampányígéretei tükrében, mivel Trump többször kijelentette, hogy jó kapcsolatot ápol a Kreml vezetőjével, és ismételten azt ígérte, hogy megválasztása esetén 24 órán belül véget vet a háborúnak.
Putyin nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy kész lenne tárgyalni Trumppal, és a megválasztott amerikai elnök is elmondta december 23-án, hogy az orosz vezető kifejezte tárgyalási szándékát vele a háborúval kapcsolatban.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés Kft., közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024.01.01.-2024.10.31. között, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)