Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök bécsi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Kicklt bízta meg a koalíciós tárgyalások lefolytatásával, különösen az ÖVP-vel.
Hangsúlyozta, hogy a döntés „nem volt könnyű”.
Jelen helyzetben az ÖVP tűnik az FPÖ egyetlen potenciális koalíciós partnerének. Christian Stocker, az ÖVP frissen kinevezett ügyvivő vezetője jelezte, hogy pártja kész tárgyalni az FPÖ-vel a lehetséges együttműködésről. Stocker nemrég vette át az ÖVP vezetését, miután Karl Nehammer kancellár lemondott a pártelnöki pozícióról.
A szombaton váratlanul megszakadt koalíciós tárgyalások eddig az ÖVP, a szociáldemokrata SPÖ, valamint a liberális NEOS között zajlottak. A folyamat azután került zsákutcába, hogy a NEOS pénteken váratlanul kilépett az egyeztetésekből. A kormányalakításról szóló megbeszélések már október óta tartottak, amikor Van der Bellen még Karl Nehammert kérte fel az új kabinet megalakítására. Bár a szeptember végi választásokon az FPÖ kapta a legtöbb szavazatot, az osztrák pártok korábban egységesen kijelentették, hogy nem kívánnak együttműködni az általuk szélsőjobboldalinak tartott FPÖ-vel.
Nehammer elutasító álláspontja az FPÖ-vel szemben azonban az ő lemondásával gyengült meg. Wilfried Haslauer, az ÖVP vezető politikusa és Salzburg tartomány kormányzója az ORF-nek adott nyilatkozatában elmondta: „A tárgyalások elején járunk, és az egyeztetések kimenetele egyelőre kiszámíthatatlan.”
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)