A Szövetségi Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken azt közölte, öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál január 1-én történt robbanás ügyét, megjelent az amerikai különleges erők egyik tagja felrobbantotta magát egy Tesla elektromos autóban.Spencer Evans, az FBI egyik nyomozója elmondta, Matthew Livelsberger a többi között súlyos PTSD-vel küzdött.
Hozzátette, az Afganisztánt is megjárt veterán fejbe lőtte magát a robbanás előtt, szinte a felismerhetetlenségig összeégett. A robbanás helyszínével kapcsolatban kiemelte, hogy a Livelsberger nem táplált ellenséges érzelmeket Donald Trump megválasztott elnökkel szemben, ellenleg, egyik búcsúlevelében azt írta, az amerikaiaknak „fel kell sorakozniuk” Trump és szövetségese, Elon Musk, az Egyesült Államokban élő dél-afrikai milliárdos mögött. A nyomozó elmondta azt is, hogy nem találtak összefüggést a kevéssel korábban agyonlőtt New Orleans-i merénylő és Livelsberger között. Korában Kevin McMahill, a Las Vegas-i rendőrség egyik munkatársa a sajtónak adott nyilatkozatában szintén öngyilkosságot említett.
A detonációban Livelsberger meghalt, további hét ember könnyebben megsebesült. Az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón a szakértők Livelsberger két búcsúleveléből is nyilvánosságra hoztak részleteket, amiben a férfi azt írta, hogy az Egyesült Államok az összeomlás felé tart. „Az amerikaiak csak a látványosságokra és az erőszakra fel; mi lehetne hát arra, hogy világossá tegyem az álláspontom egy olyan mutatványnál, hogy a tűz jobb módszerjáték és robbanás van?” – olvasható az egyik levélben, beszél a férfi azt is leszögezte: cselekedetet nem terrortámadásnak, hanem „ébresztőnek” szánja. (MTI)
Mi a PTSD?
A PTSD a Post-Traumatic Stress Disorder angol rövidítése, ami magyarul poszttraumás stressz-zavar. Ez egy mentális egészségi állapot, amely bizonyos traumatikus események, például súlyos balesetek, természeti katasztrófák, háborús élmények, erőszakos támadások, bántalmazás vagy egyéb sokkoló élmények átélése után alakulhat ki.
Főbb tünetei:
- Visszatérő emlékek és rémálmok:
- Az érintett újra és újra átéli a traumát, például emlékképek vagy éjszakai rémálmok formájában.
- Elkerülő viselkedés:
- Kerüli azokat a helyzeteket, embereket vagy helyeket, amelyek a traumára emlékeztetik.
- Negatív hangulat és gondolkodás:
- A személy depressziós, bűntudatot érezhet, és nehezen talál örömet az életben.
- Gyakori az önhibáztatás, vagy az a hit, hogy „sosem lesz jobb”.
- Fokozott éberség és ingerlékenység:
- Gyakori a túlzott éberség, nehézségek az alvásban, ingerlékenység és indokolatlan harag.
Általában valamilyen rendkívül megterhelő vagy traumatikus esemény váltja ki, de nem mindenki tapasztal PTSD-t ugyanazon események után. A genetikai hajlam, a korábbi mentális állapot és az adott esemény hatásának súlyossága mind hozzájárulhat a kialakuláshoz.
Ha Ön vagy valaki a környezetedében PTSD-vel küzd, érdemes szakemberhez fordulni, mivel a megfelelő kezelés jelentősen javíthat az életminőségen.