Az amerikai védelmi tárca helyi idő szerint szombaton adott tájékoztatása szerint a csomag részét képezik drónok, harckocsik, rakétavetőkhöz használt lőszerek, valamint alkatrészek és egyéb felszerelések tüzérségi eszközökhöz.
Az ígért segítség azonban nem fog haladéktalanul megérkezni Ukrajnába, a hadfelszereléseket ugyanis nem az amerikai készletekből vételezik, hanem azokat az úgynevezett Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezésen (USAI) keresztül rendelik meg.
Az amerikai vezetés legutóbb hétfőn ígért katonai segélyt 725 millió dollár értékben. Ez utóbbi csomag aknákat, rakétákat és egyéb lőszereket foglal magában.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök kormánya a január 20-i hatalomátadásig azt a célt tűzte ki, hogy a hátra lévő hetekben a kongresszus által engedélyezett forrásokat gyors ütemben mozgósítsa a kijevi vezetés számára.
Lloyd Austin védelmi miniszter egy kaliforniai rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a hivatalban lévő amerikai kormány úgy döntött, hogy szembenéz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és nem hagyja annyiban hadjáratát. „A következő kormánynak meg kell majd hoznia a saját döntéseit” – tette hozzá a tárcavezető Donald Trump megválasztott amerikai elnökre utalva, aki az ukrajnai háború gyors lezárását ígérte.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés Kft., közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024.01.01.-2024.10.31. között, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)