A Big Bend (Nagy Kanyar) elnevezésű épület „a világ leghosszabb felhőkarcolója” lesz – ígérik a tervezők, akik egy teljesen új koncepcióval álltak elő.
A furcsa lefelé fordított U-alakú felhőkarcoló Manhattanben épülne fel, ahol a telekárak a legmagasabbak a világon. A tervezők ezzel a formával egyrészt a szigorú építési szabályoknak akarnak megfelelni, miközben a levegőben káprázatos panorámájú plusz beépíthető térhez jutnak, amely az ikonikus Central Parkra nézne.
Ezzel a megvalósítással a Big Bend több mint 300 méterrel lenne „hosszabb”, mint a dubaji Burj Khalifa, a világ jelenlegi legmagasabb tornya.
A koncepcionális felhőkarcoló merész tervével az amerikai Oiio építészstúdió állt elő – írja a The Sun.
Ioannis Oikonomou tervező elmondta: „Egy épületet sokféleképpen lehet kiemelni, de ehhez az épületnek szó szerint ki kell tűnnie. Ha sikerülne meghajlítanunk a szerkezetünket ahelyett, hogy New York területrendezési szabályait hajlítanánk, akkor Manhattan egyik legrangosabb épületét hozhatnánk létre.”
A kritikusok szerint azonban a Big Bend formájával és magasságával teljesen megváltoztatná New York jellegzetes városképét, és még inkább a milliárdosok lakóhelyévé változtatná Manhattant.
Mint arról beszámoltunk, a szuper-felhőkarcolók másik radikális újra értelmezése Szaúd-Arábiában készül, ahol a Neom futurista város több kilométeres fekvő szalagvárosa szintén a jövő egyik ikonikus épülete lehet, az építkezés azonban már eddig is nagyon sok halálos áldozattal járt.