A kínai külügyminisztérium úgy reagált Donald Trump győzelmére, hogy továbbra is a békés egymás mellett élésben bízik az Egyesült Államokkal. Ez egy udvarias, diplomatikus fogalmazás, vagy tényleg nincs jelentősége Kína számára a republikánus hatalomátvételnek?
– Azt hiszem, a kínaiak se tudják, mire számítsanak. Ha megnézzük, hogy mi várható a következő években Donald Trumptól, akkor itt van egy nagyon érdekes módszertani problémánk: egyetlen hitelesnek tekinthető forrásunk van, ez pedig Donald Trump. Na de hiteles forrás-e Donald Trump? Talán emlékeznek rá többen is, hogy az első négyéves ciklusában számolták a hazugságainak a számát, ami több mint 30 ezerre rúgott a ciklusának a végére. Ez napi körülbelül 21 hazugságot jelentett. Innentől fogva nagyon nehéz kiszámítani, akár a kutatóknak, akár a kínai külügyminisztériumnak, hogy valójában mire készül, talán ő maga sem tudja. Ha valóban végrehajtja azokat az intézkedéseket, mint amelyeket eddig bejelentett, azzal a kínaiaknak jelentős problémát fog okozni, hiszen akár 100%-os védővámokkal is szembe kéne nézniük. Igaz, ez az amerikai gazdaságra legalább olyan pusztító hatással lenne, mint a kínaira.
Igen, hiszen Kína óriási piac, és válaszlépésként szintén korlátozná az amerikai termékek, Kínába áramlását. A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat nézve ki van jobb helyzetben jelenleg?
– Elég nehéz ezt meghatározni. Ha pusztán a kereskedelmet nézzük, akkor ott az Egyesült Államok olyan szempontból jobb helyzetben van, hogy jóval többet importál jóval Kínából, mint amennyit oda képes exportálni. Tehát az amerikai védővámok évente körülbelül 5-600 milliárd dollárnyi kínai exportot veszélyeztetnének, mindeközben ennek körülbelül a negyedét-ötödét tudja az Egyesült Államok Kínába exportálni. A helyzet annyival bonyolultabb, hogyha az Egyesült Államok védővámokat vezet be, akkor azokat ki fizeti meg? Hát az amerikai állampolgár. Tehát itt az amerikai infláció megugrása, a versenyképesség csökkenése következne be hosszabb távon.
Arról nem beszélve, hogy Trump első ciklusában is megpróbálkozott ezzel a kereskedelmi háborúval, ami lényegében csúfos kudarcot eredményezett, hiszen egy bilaterális viszonyt nem lehet úgy korlátozni, hogy közben egy globális kereskedelmi rendszerben élünk.
Ezalatt konkrétan azt értem, hogy a kínaiak megtalálták a módját annak, hogy harmadik országokon keresztül exportáljanak az Egyesült Államokba, és az amerikai teljes külkereskedelmi deficit újabb és újabb rekordokat döntött azóta is.
Trump nemcsak Kína ellen jelentett be védővámokat, hanem az Európai Unióval kapcsolatban is. 2010-ig az volt a konszenzus, hogy a kereskedelmi akadályok lebontásával az Egyesült Államok és az egész világ is jól jár. Ehhez képest jött 2016-ban egy fordulat, amikor Trump azt mondta, hogy Kína, a németek, és Dél-Korea, csalók, és kémkednek, ezért kereskedelmi háborút kell indítani ellenük az Egyesült Államok védelme érdekében. Van ebben ráció?
– Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a második világháborút követő 50-60 évben az Egyesült Államok, aztán bővebben a Nyugat volt a világ legversenyképesebb ipari termelője. Majd elkezdtek felemelkedni a kelet-ázsiai országok. Amíg ez Japán, Dél-Korea, illetve Tajvan volt, ez nem okozott nagy zavart, hiszen ezek viszonylag kis országok, az ő többlettermelésüket a nyugati, európai és amerikai fogyasztók fel tudták szívni. Kína azonban nagyságrenddel, vagy akár nagyságrendekkel nagyobb, mint ezek a kelet-ázsiai országok, és amióta Kína a világ legversenyképesebb ipari termelője, azóta a Nyugatnak egyre kevésbé érdeke a szabadkereskedelem, hiszen láthatjuk, hogy a kínai termékek letarolják a nyugati piacokat, és ezzel lényegében az itteni ipari termelést lehetetlenítik el.
Sokak szerint egyébként már 2001 után, Kína világkereskedelmi szervezethez való csatlakozásakor el kellett volna kezdeni erre felkészülni, ez azonban nem történt meg. Ennek az okait sokáig lehetne boncolgatni, de mindenesetre most ezzel nézünk szembe. Gondoljunk arra, hogy a kínai elektromos autók hogyan törnek be a nyugati piacokra, és ez milyen helyzet elé állítja a hagyományos nagy nyugati autógyártókat.
Ha Kína előretörése már visszafordíthatatlan tény, akkor van annak bármi jelentősége, hogy közben azzal vádolják, hogy ipari méretekben folytat ipari kémkedést? Tehát, hogy nagyon klassz elektromos autóik vannak, de mondjuk azokban a technológia egy részét lopták – nagyon leegyszerűsítve.
– Számos területen van jelentősége, de azt azért érdemes hangsúlyozni, hogy évtizedekkel korábban más kelet-ázsiai országok is éltek hasonló eszközökkel. És nem csak ipari kémkedésről van szó, hanem különböző technológiáknak a megvásárlásáról is. Ez jellemző volt korábban is, de az előbb már említett kisebb ázsiai országokra, amelyek az Egyesült Államok és a Nyugat szövetségeseinek számítottak, így Washington szemet hunyt számos olyan eset fölött, amit viszont Pekingnek már nem engedhet meg.
Másrészt a kínaiak számos területen már a technológia élvonalába tartoznak, tehát már elkezdtek attól félni, hogy az ő technológiájukat lopják el mások, adott esetben kínai cégek egymástól.
Ugyanakkor rengeteg olyan technológiai és ipari terület van, ahol a kínaiaknak továbbra is szüksége van nyugati tudásra. Az Egyesült Államok számos olyan intézkedést vezetett be az elmúlt 5-6-7 évben, amely ezt a technológiai fejlődést próbálja lassítani vagy akár megállítani Kínában.
Beszéljünk Kínáról! Azt olvasom, hogy a gazdaságuk gyengélkedik, a fiatalok között nagyon magas a munkanélküliség. A kommunista párt szeretné megőrizni a hatalmát, és lehetőség szerint nem elrettentéssel és nem csak diktatórikus eszközökkel, hanem azáltal, hogy virágzik, növekszik az ország, emelkedik az életszínvonal. Szóval, hol tart most Kína?
– Éppen ezzel a virágzással van gond az utóbbi években: az elmúlt körülbelül négy évtizedben a kínai állampárt és a kínai emberek között nagyjából az volt a megegyezés, hogy mi, az állampárt létrehozunk egy olyan rendszert, ahol ti évente 10-12 százalékkal jobban élhettek, cserébe ti, a nép, nem szóltok bele a magas politikába, nem kérdőjelezitek meg a párt hatalmát. Ez a növekedés az elmúlt négy évben nemcsak megtorpant, hanem egyes vélekedések szerint akár nullára is zuhant. Látunk olyan adatokat, amely szerint míg 5-6 éve a kínaiak 70 százaléka úgy gondolta, hogy jobban fog élni a következő években, ez az arány mára lezuhant 40 százalékra, vagy akár az alá. Tehát van egyfajta kiábrándulás Kínában.
A fiatalok munkanélkülisége olyan magas, 20-24% körüli szintet ért el, hogy tavaly nyáron a kínai állampárt rájuk jellemző módon beszüntette az adatszolgáltatást, tehát most már nem tudjuk, hogy hol tart a fiatalok munkanélkülisége. Úgyhogy valóban vannak nagyon súlyos gazdasági gondok.
Én ugyanakkor azt látom, hogy ez valójában a politikai válság tünete, mégpedig annak a politikai válságnak, hogy a kínai vezetőgarnitúra, Hszi Csin-ping természetesen örökre hatalmon akar maradni, márpedig amikor egy vezető örökre hatalmon akar maradni, akkor olyan mechanizmusok indulnak be, ahol a lojalitás válik elsődleges fontosságúvá, és nem a szakmai hozzáértés. És olyan gazdasági érdekcsoportoknak az érdekei válnak a legfontosabbá, melyek ugyan hatalmon tartják a vezető garnitúrát, de az ő érdekeik ellentétesek az ország és a nép hosszú távú érdekeivel.
Arról mit gondol, amit Orbán Viktor prognosztizált, hogy Kína át fogja venni a világ első számú hatalmának a pozícióját, de legalábbis két nap lesz majd az égen, tehát az Egyesült Államok napja mellé hamarosan feljön Kína napja
– Ez valóban korunk egyik legnagyobb és legfontosabb kérdése, nemcsak a külpolitikában, hanem a mindennapok szempontjából is. Öt évvel ezelőtt a szakértői közösség többsége még egyetértett abban, hogy Kína felemelkedése megállíthatatlan, legfeljebb azon vitáztak, hogy ez mikor következett volna be. Ma azonban azt látjuk, hogy például az arra vonatkozó felmérések, hogy mikor érheti utol a kínai gazdaság az amerikait, az 2027-ről kitolódott 2033-ra, majd 2045-re. De az is elképzelhető, hogy megreked, ugyanúgy, mint Japán 34 évvel ezelőtt. Egy újabb lehetőség pedig az, hogy utoléri az USA-t, egy ideig Kína lesz a világ legnagyobb gazdasága, majd leginkább demográfiai okokból visszaesik a második, harmadik helyre.
Visszatérve a kiindulóponthoz, Ön szerint ki fog robbanni a közeljövőben egy kínai-amerikai kereskedelmi háború, amiről Trump beszél.
– Ez tulajdonképpen legalább 7-8 éve tart. Arra azért érdemes felhívni a figyelmet, hogy a Biden kormányzat is folytatta azokat a kereskedelmi korlátozó intézkedéseket és gazdasági korlátozó intézkedéseket Kínával szemben, amit Trumpék 2016 után elkezdtek. Igaz a demokraták sokkal okosabban, megfontoltabban és kevésbé látványosan, de folytatták, úgyhogy valójában ez a kereskedelmi konfliktus most is folyik. Remélem, hogy a gazdasági kereteken belül marad.
Az interjú az ATV Start című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.