Hirdetés
Nagyvilág

Itt visszanézheti Donald Trump győzelmi beszédét magyarul

ATV.hu

Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje helyi idő szerint szerda hajnalban a támogatói előtt tartott beszédében bejelentette, hogy ő lesz az Egyesült Államok 47. elnöke. Az ATV élőben közvetítette az eseményt, amit magyar szinkronnal itt most újranézhet!

Hirdetés

„Ez egy olyan mozgalom volt, amilyet még soha senki nem látott” – kezdte beszédét Donald Trump a győzelem pillanatában, miután az elnökválasztáson több billegő államot is magáénak tudhatott, köztük Észak-Karolinát, Georgiát és Pennsylvaniát. „Ez minden idők legnagyobb politikai mozgalma volt” – folytatta, hangsúlyozva, hogy új szintre emeli Amerika politikai életét és „segít majd a nemzetnek meggyógyulni”.

Trump megköszönte az amerikai nép bizalmát és elmondta, hogy minden egyes nap „az amerikai családokért és a jövőért” fog harcolni. „Nem nyugszom, amíg meg nem valósítjuk azt az erős, biztonságos és virágzó Amerikát, amelyet a gyermekeink és ti megérdemeltek” – ígérte. 

Trump szerint ez az új korszak „Amerika aranykora” lesz.

A volt elnök megemlítette, hogy pártjának sikerült megőrizni a képviselőház többségét, és a szenátusban is hatalmas győzelmeket arattak, például Montanában, Nevadában, Texasban és Pennsylvaniában. Háláját fejezte ki szövetségeseinek és azoknak a szenátoroknak, akik kemény csatákat nyertek meg, hozzájárulva a „MAGA mozgalom” diadalához. „Ez egy páratlan és erőteljes mandátum, amelyet Amerika adott nekünk” – jelentette ki.

Külön köszönetet mondott feleségének, Melaniának, akit „gyönyörű és nagyszerű first ladyként” jellemzett, valamint a gyermekeinek, akiket „csodálatosnak” nevezett. Gratulált alelnökének, akit „kemény harcosnak” nevezett, aki „bátran néz szembe az ellenséges táborral”.

„Történelmet írtunk ma este” – fogalmazott Trump, és arra biztatta támogatóit, hogy büszkék legyenek döntésükre, amellyel „Amerika nagyságát” helyreállították.

„Szeretlek, Elon!”

Trump szerint Amerika visszatérése olyan erős és gyors lesz, amilyennek azt még senki sem látta: „A világ legnagyszerűbb országává fogjuk tenni. Most keményen fogunk dolgozni, hogy mindezt visszahozzuk, és elérjük a legjobbat, amit valaha láttunk.” A határkérdések fontosságát is hangsúlyozta, jelezve, hogy Amerika megnyitja kapuit, de csak azok számára, akik törvényesen érkeznek.

Az elnök háláját fejezte ki támogatóinak, és külön köszöntötte Elon Muskot, akit „egy új csillagként” méltatott. „Elon egy elképesztő ember” – mondta Trump, majd elmesélt egy történetet a SpaceX legújabb rakétakilövéséről. „Két hete Pennsylvaniában kampányolt, de még egy rakétát is elindított. Láttam, ahogy felbocsátják, gyönyörű fehéren ragyogott, de amikor visszatért, már nem volt olyan szép – szinte égett. Mondtam neki: ‘Mi történt a festékkel?’ Ő nevetett, és azt mondta, hogy még senki sem alkotott olyan festéket, ami kibírná ezt a hőt.”

Trump szerint Musk mérnöki bravúrjai Amerika vezető szerepét jelképezik. Elmesélte, hogyan figyelte egy hang nélkül közvetített rakétaleszállást: „Először azt hittem, hogy egy sci-fit nézek, de aztán láttam, hogy ez valóság. A rakéta lassan visszaereszkedett, majd a karjai szinte óvatosan körbefogták – pont úgy, ahogy egy szülő tartja a gyerekét éjszaka.” Trump felhívta Muskot a látvány után, és megkérdezte: „Elon, ezt te csináltad?” Musk válasza egyértelmű volt: „Igen, ki más lenne képes erre?”

A beszéd ezen szakasza nem csak Musk technológiai zsenialitását ünnepelte, hanem az amerikai innováció és elszántság példáját is állította a hallgatóság elé. „Ezért szeretlek, Elon” – zárta le Trump, utalva arra, hogy ez a szellemiség az, ami Amerika nagyját teszi.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek