Hirdetés
Nagyvilág

14 halott Újvidéken, lemondott a miniszter

ATV.hu

Goran Vesić nem érzi magát bűnösnek.  

Hirdetés

Nem tölti be a továbbiakban tisztségét, jelentette be Goran Vesić szerb építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter hétfő esti rendkívüli sajtótájékoztatóján, melyet a pénteki újvidéki tragédiát követően, annak kapcsán tartott meg, írja a Magyar Szó.

Mint Vesić mondta, nem érzi magát bűnösnek, egyáltalán nem felelős a szerencsétlenségért, s ezt a nyomozás is bizonyítani fogja, jelentette ki.

Mint ismert, pénteken 12 óra előtt az újvidéki vasútállomáson leszakadt az épület bejárati ajtaja feletti beton védőtető. A tragédiában 14-en vesztették életüket, a romok alól kimentett három fiatal életéért pedig továbbra is küzdenek az orvosok a Vajdasági Egyetemi Klinikai Központban.

A tragédiát követően vasárnap több ezren vonultak utcára Belgrádban. A tiltakozók a jelenleg hatalmon lévő kormányt tették felelőssé, követelték Goran Vesić építésügyi miniszter lemondását.

Vesić kijelentette: tisztségéről azért mond le, mert felelősségteljes személynek tartja magát.

Az események kronológiáját bemutatva azzal érvelt, hogy a döntések meghozása még azelőtt történt meg, hogy maga ezt a miniszteri tisztséget betöltötte volna, elmondta, hogy a kérdéses bejárat feletti védőtető rekonstrukcióját nem ölelte fel a rekonstrukciós szerződés. Felszólította az illetékes állami szerveket, hogy mielőbb állapítsák meg, kik felelnek a tragikus történtek miatt, s feltette a kérdést, miért nem viselt gondot az állomás épületéről a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra közvállalat, ez lett volna ugyanis a feladata a felújítási projektum és általában véve is karbantartás terén is.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek