Hirdetés
Nagyvilág

Putyin bizalmasa szerint Harris egy hülye, Trump pedig fáradt

ATV.hu

Dmitrij Medvegyev szerint az amerikai elnökválasztás nem hoz változást Oroszország számára, mivel mindkét jelölt az oroszországi vereség szükségességében egyetért. Kamala Harris esetleges elnöksége alatt egy szűk tanácsadói kör irányítaná az országot, míg Trump győzelme esetén sem tudná jelentősen megváltoztatni a rendszer működését. 

Hirdetés

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök óva intett az amerikai elnökválasztás eredményével kapcsolatos túlzott várakozásoktól. Az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese szerint „a választások semmit sem változtatnak meg, hiszen a jelöltek álláspontja teljes mértékben tükrözi azt a kétpárti konszenzust, hogy le kell győzni hazánkat.”

Dmitrij Medvegyev a Telegram csatornán tett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Donald Trump, ha megnyeri az amerikai elnökválasztást, nem tudja megállítani az ukrajnai háborút. 

Szerinte Trump elfáradt és közhelyeket mond, 

„Nem tudja megállítani a háborút egy nap, három nap és három hónap alatt sem. Kénytelen lesz betartani minden előírást” – írta, majd hozzátette: Amennyiben mégis megpróbálná, ő lehet az új JFK. Az erről beszámoló TASZSZ orosz hírügynökég emlékeztetett arra, hogy John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke volt, akit 1963-ban meggyilkoltak.

Dmitrij Medvegyev Kamala Harris kapcsán úgy vélekedett, hogy 

„az a hülye, tapasztalatlan, befolyásolható, és mindenkitől félni fog maga körül. A legfontosabb miniszterek és tanácsadók, valamint közvetve az Obama család fog irányítani”.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek