Gyásznapot hirdettek Szerbiában szombatra, miután péntek délelőtt leomlott az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete. Délutánra a halálos áldozatok száma 11-re emelkedett, a romok alól három embert mentettek ki. Harmincnál többen sérültek meg a szerencsétlenségben – írja a Telex.
A halálos áldozatok között van egy hatéves gyerek is.
Miloš Vučević szerb miniszterelnök azt mondta, hogy ez Újvidék egyik legnehezebb napja, amit a háború után átélt. Szörnyű tragédiának nevezte a történteket, és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. Több péntekre és hétvégére tervezett rendezvény is elmarad.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter délután öt óra előtt posztolt arról, hogy a magyar emberek együttérzéséről táviratban biztosította Marko Đurićot, Szerbia külügyminiszterét, illetve telefonon beszélt Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével, együttérzéséről biztosítva azokat, akik elveszítették szeretteiket, egyúttal mielőbbi gyógyulást kívánt a sérülteknek. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök azt írta, hogy imádkozik a sérültek mielőbbi felépüléséért.