Hirdetés
Nagyvilág

Új biztonsági megállapodást kötött az EU és Japán

ATV.hu

Új biztonsági és védelmi partnerségről egyezett meg az Európai Unió és Japán pénteken Tokióban. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője történelmi és időszerű lépésnek nevezte a megállapodást.

Hirdetés

Az új partnerséget, amely januárban lép majd életbe, Borrell és japán hivatali kollégája, Ivaja Takesi külügyminiszter jelentette be. A megegyezés értelmében az EU és Japán a jövőben több közös hadgyakorlatot tart, magasabb szintű egyeztetéseket folytat védelmi kérdésekben, és fokozza az együttműködést a védelmi iparban. Előmozdítanák a haditengerészeti együttműködést is, amelybe bevonnának „közösen kijelölt harmadik országokat is” idézte a megállapodást az AFP francia hírügynökség.

Josep Borrell sajtótájékoztatóján elmondta: ez az első ilyen jellegű megállapodás az EU és egy ázsiai-csendes-óceáni térségbeli ország között. 

„Nagyon veszélyes világban élünk, és tekintettel mindkét fél régiójának helyzetére, ez a politikai keret megerősíti a képességünket arra, hogy együtt birkózzunk meg a felmerülő fenyegetésekkel” – fogalmazott az uniós főképviselő.

Japán évtizedekig az Egyesült Államokra támaszkodott haderejének fejlesztésében, de jelenleg már Olaszországgal és Nagy-Britanniával is együtt dolgozik egy új harci repülőgép kifejlesztésén, amely 2035-re kerülhet hadrendbe. Tervei szerint Japán 2027-re a GDP 2 százalékára növelné a védelmi kiadásait – írja az MTI.

Tokió után Borrell Dél-Koreába utazik tovább, ahol elsősorban az Észak-Koreával kapcsolatos aggodalmakról tárgyal.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek