A legtöbben, az eddigi adatok szerint hetvenen, a kelet-spanyolországi Valencia tartomány különböző településein vesztették életüket, és még mindig több eltűnt személy után kutatnak, de pontos számot nem közöltek ezzel kapcsolatban.
A tragédia miatt a spanyol kormány háromnapos hivatalos gyászt rendelt el az országban csütörtöktől, és következő ülésén katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítja az érintett területeket.
A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék településeket tett megközelíthetetlenné, közutak és vasútvonalak váltak járhatatlanná. Az utcákon hömpölygő nagy erejű ár autókat sodort el, házakba tört be.
Mozgósították a hadsereg speciális sürgősségi egységét, hogy a katonák részt vegyenek a kutatás-mentésben és a kárelhárításban.
A tartományi kormány külön telefonvonalat hozott létre a hozzátartozók számára, és arra szólította fel a térségben élőket, hogy semmiképpen ne induljanak útnak, mivel a legtöbb közutat lezárták a régióban, és az időjárási körülmények miatt helyenként akadozik a távközlés, valamint az áramellátás is.
A spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) tájékoztatása szerint a régióban 24 óra alatt négyzetméterenként több mint 445 liternyi csapadék hullott, amire 1966 óta nem volt példa.
A rendkívüli időjárás Valencia mellett súlyosan érintette még Kasztília-La Manchát, ahol két asszony vesztette életét, és Andalúzia egyes részeit is.
Az esőzések folytatódása miatt okozott óvatosságra szólította fel a térségben tartózkodókat a spanyol miniszterelnök, aki rendkívüli televíziós nyilatkozatban jelentette be, hogy a kormány krízisbizottságot hozott létre.
Pedro Sánchez közölte: elsőbbséget élvez, hogy a katasztrófa sújtotta települések minden segítséget megkapjanak az államtól, és ha szükséges az Európai Uniótól is a károk elhárításához és az újjáépítéshez.