Kamala Harris színesbőrű nőként az első, „sima” nőként azonban csak a második, aki megszerezhette az elnökjelöltséget. Ennek ellenére a kampánya során kevés szót ejtette a saját identitásáról. „Azért indulok az elnöki pozícióért, mert szilárdan hiszem, hogy ebben a pillanatban én vagyok a legalkalmasabb ennek az országnak a vezetésére, nemtől és bőrszíntől függetlenül” – fogalmazott egy hónappal ezelőtt a CNN-nek egy interjúban.
A nemek közti különbség azonban Kamala Harris minden erőfeszítése ellenére is az elnökválasztás meghatározó részévé vált.
Egy női elnök eddig soha nem látott újdonság lenne az amerikai nép számára, és bár sokaknak tetszik az ötlet, természetesen többen vannak olyanok is, akik ódzkodnak a gondolattól. Kamala Harris kampánystábja ugyan soha nem fogja ezt hangosan kimondani, egy tisztviselő azonban nemrég arról beszélt a BBC újságírójának: maguk között mind azt gondolják, hogy sokan a szexizmus miatt nem szavaznának Harrisre – pusztán azért, mert ő egy nő.
2024-ben nem sokan akarnak annyira nyíltak és direktek lenni, hogy szemtől-szembe megmondják a közvélemény-kutatóknak, szerintük egy nő nem alkalmas az Egyesült Államok elnöki pozíciójára. Egy demokrata stratéga szerint azonban amikor a megkérdezettek úgy fogalmaznak, hogy „Kamala nem áll készen erre” vagy pedig „nem rendelkezik a megfelelő személyiséggel”, akkor ezt valójában úgy kell érteni, mint a kódnyelvet arra, hogy „azért, mert nő”.
Donald Trump kampánya szerint azonban a kritikáknak semmi közük Harris neméhez, egyszerűen csak „egy gyenge, tisztességtelen és veszélyes politikus”. Először és utoljára 2016-ban mérettette meg magát egy nő az amerikai elnökválasztáson, és bár a helyzet azóta sokat javult a nők javára, rengetegen vannak, akik még mindig túl merésznek tartják a gondolatot, hogy egy nő legyen Amerika elnöke.
A női egyenjogúság terén történt előrelépések ráadásul nem mindenki szemében voltak pozitívak: a férfiak közül sokan inkább frusztráltak lettek a változásoktól. De több olyan, magát konzervatívnak valló amerikai is egyre inkább ráncolja a szemöldökét, akik a hagyományosabb nemi szerepeket részesítik előnyben.
Emiatt néhány ember számára a novemberi elnökválasztás valójában egy népszavazássá is avanzsált az elmúlt években tapasztalható társadalmi változásokról és „felfordulásokról”.
Ez különösen igaz a Kamala Harris számára nagyon nehezen megnyerhető szavazói bázisra: a férfiakra. „A fiatal férfiak közül rengetegen úgy érzik, ha csak egyszerű kérdéseket mernek feltenni, csípőből nőgyűlölőnek, homofóbnak vagy rasszistának bélyegzik őket” – fogalmazott John Della Volpe, a Harvard Institute of Politics közvélemény-kutatási igazgatója.
„Frusztráltak, mert azt érzik, hogy őket senki sem érti meg, emiatt pedig könnyen beszippantja őket Donald Trump vagy Elon Musk „tesóskodása”. Azt látják, hogy a demokrata párt a nőket, az abortuszhoz való jogot, az LMTBQ-embereket helyezi előtérbe, és felteszik a kérdést: és mi van velünk?” – tette hozzá. Volpe szerint ezek a fiatal férfiak egyáltalán nem szélsőséges radikálisok, sőt, őszintén támogatják a női egyenjogúságot, egyszerűen csak úgy érzik, hogy el vannak hanyagolva.
A szakértő több statisztikával érzékeltette a helyzetet: ezekből világosan látszik, hogy a férfiak több szempontból rosszabb helyzetben vannak, mint a női társaik, kevésbé valószínű, hogy párkapcsolatban élnek, kisebb arányban vannak jelen a felsőoktatásban de nagyobb arányban lesznek öngyilkosok. A nők ugyanakkor megállíthatatlanul törnek felfelé, jobb helyeken dolgoznak, magasabban képzettebbek és gyakran többet is keresnek a férfi társaiknál.
Mindez pedig természetesen éles nemi megosztottságot eredményez. Az American Enterprise Institute adatai szerint az elmúlt hét évben több mint kétszeresére nőtt azon fiatal férfiak aránya, akik szerint az Egyesült Államok „túl messzire” ment a nemek közötti egyenlőség előmozdításában. Donald Trump pedig jött, látott, és győzött – legalábbis a férfiak körében.