Simon Holland tudományos dokumentumfilm producer, aki a BBC, a Nat Geo és a NASA projektjein is dolgozott, azt állítja, csillagászok két csoportja verseng azért, hogy közzétegyék az első megerősített bizonyítékot egy lehetséges földönkívüli civilizációról – írja a New York Post.
„Találtunk egy nem emberi földönkívüli intelligenciát a galaxisunkban, és az emberek nem tudnak róla” – mondta Holland.
A filmkészítő azt állítja, hogy Mark Zuckerbeg magánfinanszírozású tudományos kutatási programjától értesült a hírről. Az alap célja a Földön túli civilizációk bizonyítékainak megtalálása.
„Néhány évvel ezelőtt találták meg a bizonyítékot egy nem emberi technológiai jelre, az ausztráliai Parkes teleszkóp segítségével” – mondta a producer.
Holland azt állítja, hogy a projekt csillagászai egyértelmű bizonyítékokat azonosítottak egy másik világból érkező adásokról, és a következő hónapban be is jelenthetik a felfedezést.
A csillagászok most versenyt futnak, hogy további alátámasztó tényeket gyűjtsenek a felfedezés nyilvánosságra hozatalához.
Holland azonban elmondta, hogy a kínaiak megpróbálhatják megelőzni az amerikai tudósokat. Állítólag ismerik a titokzatos célobjektum koordinátáit, ahonnan a rádióhullám jelét először 2019 áprilisában észlelték.
A jel a Proxima Centauri, a Földtől közel 4,2 fényévre lévő csillag körüli régióból érkezett.
Holland hangsúlyozza, hogy bármi is legyen a BLC-1 jeleinek forrása, az nem hasonlít semmilyen ismert természeti jelenségre.
„Ez egy kis elektromágneses frekvencia volt, hogy hasonló ’az olyan frekvenciákhoz, amelyeket mi itt a Földön rádióadásokhoz használnánk’”.