„Láttam valamit a médiában, miszerint azért érkeztem, hogy a tűzszünetről tárgyaljak. Nem, nem, ez nem igaz” – jelentette ki határozottan Zelenszkij, válaszolva egy újságírói kérdésre.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a következő békecsúcsot novemberben tervezik megtartani, bár a pontos dátumot egyelőre még nem határozták meg. „Az ukrán „győzelmi terv” az asztalon lesz a békecsúcson. Nem tudom a pontos dátumot, szerintem senki sem tudja jelenleg. De minden részletet előkészítünk, amit november elejére terveztünk” – tette hozzá az ukrán elnök.
Az ukrajnai háború kapcsán Zelenszkij továbbra is kitart amellett, hogy a béketárgyalások egyik legfőbb feltétele az Ukrajna győzelmét célzó terv teljes megvalósítása. A békefolyamat részletei még kidolgozás alatt állnak, de az elnök szerint a szövetségesek teljes támogatását élvezi ebben a kérdésben.
—
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre! *(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)