Hirdetés
Nagyvilág

Felbukkanhatott a rettegett vírus Európában, egy vonatnyi ember is érintett lehet

ATV.hu

Szerdán két személyt vittek be kivizsgálásra Hamburgban, mert felmerült a gyanú, hogy Marburg-vírussal fertőződtek meg. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az egyikük egy ruandai kórházban dolgozott, ahol Marburg-vírussal fertőzött betegeket is kezeltek.

Hirdetés

A két személy Ruandából érkezett Németországba: repülővel Frankfurtba utaztak, majd vonattal folytatták útjukat Hamburg felé. Az egyikük útközben jelezte az egészségügyi hatóságoknak, hogy trópusi betegség tüneteit véli felfedezni magán. Panaszai között influenzaszerű tünetek és enyhe rosszullét szerepelt, bár láza nem volt. A német tűzoltóság azonnal beavatkozott.

Hamburgi egészségügyi hatóságok gyors intézkedéssel elkülönítették a két személyt, és kórházba szállították őket. A megelőző intézkedések részeként azoknak az utasoknak az elérhetőségét is begyűjtötték, akik a vonaton érintkezhettek velük. Jelenleg azonban nem tartják szükségesnek karantén elrendelését.

A Marburg-vírust, amely az ebolához hasonló súlyosságú betegség, először 1967-ben azonosították a németországi Marburg városában, ahol kísérleti majmokkal hurcolták be a kórokozót. A vírus közeli érintkezés útján terjed, elsősorban a fertőzöttek testnedvei vagy fertőzött tárgyak, például ágynemű révén. 

Megfelelő kezelés nélkül a fertőzés halálozási aránya elérheti a 88 százalékot. A betegség lappangási ideje 2 és 21 nap között mozog.

Ruandában nemrég jelentettek Marburg-járványt, amelynek következtében eddig tíz ember vesztette életét. Sabin Nsanzimana, az ország egészségügyi minisztere szerint október 1-ig összesen 29 fertőzöttet regisztráltak. A jelenleg kezelés alatt álló 19 fertőzött többsége egészségügyi dolgozó, akiket elkülönítettek a további fertőzések megelőzése érdekében.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek