Hirdetés
Nagyvilág

Veszélyes járvány ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban, már többen meghaltak

ATV.hu

A Boar's Head vállalat termékeit visszahívták liszteriózis-járvány kitörése miatt, melynek következtében 59 embert szállítottak kórházba, közülük tízen pedig bele is haltak a betegségbe. Emiatt demokrata politikusok számon kérték a mezőgazdasági és az igazságügy-minisztériumot, hogy vonják felelősségre a céget.

Hirdetés

Az Amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szerint egy New York-i haláleset összefüggésbe hozható a liszteriózis-járvánnyal, melyet a Boar’s Head csemegehús okozhatott, amit azóta visszahívtak. Összesen 59 embert szállítottak kórházba 19 államban, és tíz halálos áldozata van eddig a fertőzéseknek − írta meg az Index

A lisztéria baktérium liszteriózist okoz, amely az Egyesült Államokban a harmadik vezető halálozási ok az élelmiszerekhez kötődő megbetegedések között. A tünetek között szerepelhet láz, izomfájdalom és fáradtság. A fertőzés merev nyakat, fejfájást, zavartságot vagy görcsöket is okozhat.

Az esetek tényleges száma jóval magasabbra nőhet még, ugyanis a liszteriózis tünetei tíz hét múlva is jelentkezhetnek.
A fertőzöttek egy része tünetmentesen vészelik át a betegséget, ezért több időbe telik, mire megállapítható egy járvány kitörése. Richard Blumenthal szenátor és Rosa DeLauro képviselő csütörtökön az amerikai mezőgazdasági minisztériumnak eljuttatott levelében azt kérte, hogy vonják felelősségre a Boar’s Headet a liszteriózis-járvány kitörésével kapcsolatban.

„Elfogadhatatlan, hogy a Boar’s Head nem tett elegendő intézkedést az ismételt jogsértésekhez vezető körülmények orvoslására”

− fogalmaztak demokrata politikusok levelükben, valamint kérték, hogy szolgáltassanak igazságot a fogyasztóknak.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek