„Fenntartjuk a jogot magunknak arra, hogy atomfegyvert vessünk be abban az esetben, ha agresszió érné Oroszországot vagy Fehéroroszországot mint a Szövetségi Állam részét” – hangsúlyozta az orosz államfő szerdán a moszkvai Biztonsági Tanács nukleáris elrettentés kérdéseivel foglalkozó ülésén amelyen a nukleáris doktrína tervezett változtatásait is ismertette.
A hivatalos nevén „Az állami nukleáris elrettentési politika alapelvei” című dokumentum a nukleáris fegyverek használatának alapjait rögzíti. A dokumentum szerint Oroszország csak végső esetben, szuverenitása védelmében folyamodna nukleáris válaszlépésekhez.
Azonban a közelmúlt geopolitikai változásai és az újonnan felmerülő katonai fenyegetések – Moszkva szerint – szükségessé tették a doktrína felülvizsgálatát.
A nukleáris elrettentéssel foglalkozó Orosz Biztonsági Tanács ülésén Putyin ismertette a módosított dokumentum főbb irányelveit. Az új verzió elkészült, de a végső jóváhagyás még várat magára.
A TASZSZ összegyűjtötte a legfontosabb változásokat:
- Az új doktrína több országot és katonai szövetséget vesz célba, amelyekre Oroszország nukleáris elrettentési politikája vonatkozik.
- Új katonai fenyegetések kerültek a listára, amelyek esetén Oroszország nukleáris elrettentést alkalmazhat.
- Ha egy nem nukleáris ország támadja meg Oroszországot egy nukleáris hatalom támogatásával, azt közös támadásként fogják kezelni, és nukleáris válaszlépést válthat ki.
- Ha Oroszország megbízható információt kap arról, hogy stratégiai vagy taktikai repülőgépek, cirkálórakéták, drónok vagy hiperszonikus fegyverek tömegesen elindulnak az ország felé, azt nukleáris válaszra okot adó fenyegetésnek tekinthetik.
- Oroszország nukleáris fegyvert is használhat, ha Fehéroroszországot, legfontosabb szövetségesét éri támadás.
- Ha Oroszország szuverenitását hagyományos fegyverekkel fenyegetik, az is indok lehet a nukleáris válaszra.
Az ülésen leszögezték továbbá, hogy a nukleáris triád (a nukleáris tengeralattjárók, stratégiai bombázók és interkontinentális ballisztikus rakéták rendszere) továbbra is kulcsfontosságú eszköz Oroszország biztonságának garantálásában és a globális egyensúly fenntartásában. A jelenlegi nukleáris doktrínát 2020 júniusában hagyták jóvá, lecserélve egy korábbi, közel egy évtizedig érvényben lévő változatot.