„Egy karbantartási művelet során megállapítottuk, hogy egy alkatrész nem a várt módon viselkedett” – magyarázta a repülőgépgyártó kedden az AFP francia hírügynökségnek, megerősítve a The Air Current című szakportál beszámolóját.
A Boeing munkatársai jelenleg vizsgálják ezt az alkatrészt, „és amint készen állnak rá, folytatják a tesztrepüléseket” – közölte a cég.
A hibás alkatrész, amelyet a Boeing szerint kicserélnek, a 777-9-es típusé, és a hajtóművet köti össze a repülőgép szerkezetével.
A másik három, tesztelésre használt 777-9-es repülőgépet a repülőgépgyártó szerint az incidens óta ellenőrzés alatt tartják.
A 2013 novemberében meghirdetett 777X széles törzsű változat a 777-es család legújabb tagja. Három változat, a 777-8 és 777-9 utasszállító és a 777-8 teherszállító repülőgép elkészítését tervezik.
Már több mint 500 repülőgépet eladtak belőle, de kereskedelmi forgalomba még nem állt. Ez a kétfolyosós repülőgép a tervek szerint a világ legnagyobb üzemben lévő kéthajtóműves repülőgépe lesz.
A 777X eredetileg 2020-ban állt volna szolgálatba, de a tanúsítási eljárás során felmerült problémák miatt ez 2025-re csúszik át. Az amerikai polgári légiközlekedési hatóság (FAA) még mindig nem adott engedélyt a típusnak.
Miután előzetesen nagyszámú tesztrepülést hajtottak végre, a Boeing júliusban megkezdhette a 777-9-es tesztelését az FAA képviselőinek jelenlétében, ami fontos lépés volt.
A Boeing új főnöke, a 64 éves Kelly Ortberg augusztus 8-án vette át az irányítást a 2020 eleje óta hivatalban lévő Dave Calhountól, akinek távozását március végén jelentették be, miután a gyártás során számos minőségi probléma merült fel.
Ortberg elismerte, hogy „sokat” kell még tenni a repülőgépgyártóba vetett bizalom helyreállításáért, de optimista volt a jövőt illetően.
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
Brutális futótűz dúl Los Angelesben, tízezreket evakuáltak
Trump mindenkit sokkolt: megérti az oroszok érzéseit
Grönlandra utazott Donald Trump fia, miután apja közölte, hogy megszerezné a szigetet
Saját húga vádolja nemi erőszakkal a ChatGPT atyját
Hirdetés
Hirdetés
Az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing felfüggesztette új, 777X típusú, széles törzsű repülőgépének repülési tesztjeit, miután kimutatták a hajtóművet a repülőgép testével összekötő egyik alkatrész meghibásodását.
Hirdetés
Hirdetés
Címkék:
Kapcsolódó cikkek
Brutális futótűz dúl Los Angelesben, tízezreket evakuáltak
Egy Los Angelestől északra fekvő előkelő külvárosban futótűz pusztított kedden.
Trump mindenkit sokkolt: megérti az oroszok érzéseit
Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke, kijelentette, hogy „megérti az oroszok érzéseit” Ukrajna NATO-csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban.
Grönlandra utazott Donald Trump fia, miután apja közölte, hogy megszerezné a szigetet
Ifjabb Donald Trump azt állítja, turistaként látogat a szigetre
Saját húga vádolja nemi erőszakkal a ChatGPT atyját
Az OpenAI vezérigazgatójának, Sam Altmannak a testvére, Ann Altman pert indított azzal kapcsolatban, hogy 1997 és 2006 között rendszeresen szexuálisan…