Hirdetés
Nagyvilág

Drámai meccsen jutottak tovább a férfi vízliabdások

ATV.hu

Hektikus körülmények között, drámai csatában jutott négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, ahol a csapattársak legfőképpen Vogel Somának mondtak köszönetet az ötméterespárbajban kivívott sikerét.

Hirdetés

„Nehéz mérkőzés volt, mindkét csapatnak gratulálok, hatalmas szívvel játszottunk. Lett volna lehetőségünk megnyerni a meccset, de a végén már azt éreztem, hogy nagyon döntetlenszagú a dolog, és már azon gondolkoztam, ki fogja lőni az ötmétereseket” – nyilatkozott a vegyes zónában Varga Zsolt.
   
A szakember külön kitért Vogel Somára, aki karrierje során már 11-3-mas mutatóval bír jelentős viadalokon az ötméteres párbajokban, ezek világ- és Európa-bajnoki címet, BL-győzelmet is eredményeztek már.
   
„Ez a történet úgy indult, hogy először elvesztettünk két fontos mérkőzést is így, utána viszont elkezdtünk hatékonyabban foglalkozni azzal, hogy ötösökkel ne bukjunk el máskor. Ez egy fontos része a játéknak, gyakoroljuk is folyamatosan. Akkora teher nehezedik a játékosokra, hogy ezt edzésen is gyakorolni kell.” – mondta a kapitány.


   
A játékosként 2000-ben olimpiai bajnok Varga kiemelte, előzetesen az olaszokat és a spanyolokat is a legjobbak között tartotta számon, így hatalmas fegyvertény Alessandro Campagna együttesének búcsúztatása.
   
Manhercz Krisztián három éve a tokiói negyeddöntőben hét gólt lőtt a horvátoknak, most öt találattal és a mindent eldöntő utolsó ötössel járult hozzá a sikerhez.    
   
„Akkor is, és most is bejutottunk az elődöntőbe, de ami igazán kedves számomra, az Vogel Soma” – válaszolta a Ferencvároshoz visszatérő klasszis, aki a harmadik olimpiáján vesz részt. „Nagyon hektikus meccs volt, örülök neki, hogy a harmadik negyed után tudtunk még egyet váltani. Ez a szív diadala volt, a csoportmeccseken nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amit mi és mások is elvárnak tőlünk, de a mai alapján megérdemelten tudtunk az elődöntőbe jutni.”
   
Jansik Szilárd, aki az utolsó percben megnyerhette volna a meccset, de a kapusba lőtte a ziccert:
   
„Érzelmi hullámvasúton vagyok. A végén eldönthettem volna a mérkőzést, de nagyon örülök, hogy megmentett a csapat. Ezért vagyunk nagybetűs csapat, mert ha valaki hibázik, akkor a másik ki fogja javítani a hibáját. És ez fog minket végig előre repíteni. A csoportban voltak hullámvölgyek, hullámhegyek, de akkor kell igazán teljesíteni, ha már kieséses szakasz van.”
   
Zalánki Gergő, a Pro Recco játékosa azzal kezdte, hogy nehéz volt neki csapattársai ellen vízbe szállni:
   
„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Persze örülök nagyon, de nem volt ez nekem egy egyszerű mérkőzés, mert olyanok ellen kellett játszani, akiket nagyon szeretek. Az olaszokkal úgy voltam, hogy elkerülném őket a személyes kapcsolat miatt. Óriási tűzzel játszottak a négyperces után, de a végére elfáradtak, a mínusz egy ember a mostani vízilabdában elég nagy hátrány. Nekünk meg az hátrány, hogy a horvátok már hat és félórája végeztek, és mire elindulunk innen, ők már ágyban lesznek.”
   
A magyarok a pénteki elődöntőben a világbajnoki címvédő horvátokkal találkoznak.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek