Hirdetés
Nagyvilág

Tovább gyűrűzik Elon Musk és a brit kormány konfliktusa, a milliárdos kétszínűnek nevezte a kormányfőt

Morvay Péter

A közösségi média nagy szerepet játszik a brit bevándorlásellenes tüntetések kirobbantásában. 

Hirdetés

Mint arról beszámoltunk, a Tesla vezérigazgatója és az X tulajdonosa vasárnap azt posztolta a platformon, hogy „a polgárháború elkerülhetetlen”. Ezzel a kommenttel Musk egy posztra válaszolt, amely az erőszakos tüntetéseket a „tömeges migráció és a nyitott határok” hatásainak tulajdonította – írta tudósításában a CNN.

Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivője is reagált Musk bejegyzésére, és újságíróknak kijelentette, miszerint „erre nincs semmilyen indok”. 

A milliárdos azonban nem hagyta annyiban a kritikát, és „kétszínűnek” nevezte a kormányfőt.

Musk ezzel arra a jobboldali vádra utalt, miszerint „kétszintű rendfenntartás” működik Nagy-Britanniában: a patrióta tüntetésekkel szemben erőteljesebben lépnek fel, mint a baloldaliak által szervezettekkel szemben és a szólásszabadságot is megpróbálják egyoldalúan korlátozni a közösségi médiában.

A brit kormány ígéretet tett arra, hogy sürgősségi eljárásban állítják bíróság elé a zavargások felelőseit, valamint az online térben uszítókat is – írja a CNN.

A brit királyi ügyészség közölte, hogy kedden az észak-angliai Leedsben egy 28 éves férfi lett az első olyan személy, akit „faji gyűlöletet szítani szándékozó fenyegető szavak vagy viselkedés” online használatával vádoltak meg.

A vádak „állítólagos Facebook-bejegyzésekkel” kapcsolatosak – mondta Nick Price államügyész.

Az elmúlt napokban a rendbontók középületeket rongáltak meg, autókat gyújtottak fel és téglákkal dobálták a rendőröket. Felgyújtottak két Holiday Inn szállodát is Észak- és Közép-Angliában, amelyekben feltehetően menedékkérőket szállásoltak el, akik kérelmükről szóló döntésre várnak.

A zavargások során több száz embert letartóztattak. A demonstrációk azt követően törtek ki a múlt héten, hogy a közösségi oldalakon elterjedt, miszerint a három gyermek halálát okozó brutális késeléses támadás elkövetője muszlim menedékkérő volt.

A gyanúsítottról a rendőrség napokon keresztül nem közölt információt, ami tovább szította a gyanúsításokat, míg végül közölték, hogy a gyerekgyilkosságokat a 17 éves Axel Muganwa Rudakubana követte el, aki a hatóságok szerint az Egyesült Királyságban született.

A zavargások nyomán a brit kormány ígéretet tett, hogy üldözni fogja az „online bűnözést”, és arra sürgette a közösségi médiavállalatokat – köztük az Elon Musk birtokában lévő X-et –, hogy lépjenek fel a hamis információk terjesztése ellen.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek