Interjút adott a világszerte támadott algériai bokszoló, Imane Khelif. Ebben elmondta, hogy a nemével kapcsolatos tévhitek miatt őt ért gyűlöletkeltő kritikák sértik az emberi méltóságot, és kérte, hogy fejezzék be a sportolók zaklatását – írja a 444.hu.
Azt kéri az emberektől, tartózkodjanak a sportolók megfélemlítésétől, mert ez erős hatással van rájuk, tönkreteheti a embereket, megölheti a gondolataikat, a lelküket és az akaratukat.
Khelif beszélt arról, nagyon fájdalmas volt számára elviselni a megpróbáltatásokat. A mentális egészsége szempontjából eltiltották őt a közösségi médiától. A családja is aggódik érte, velük heti kétszer beszél. “Ha Isten is úgy akarja, ez a válság egy aranyéremmel végződik, ez lenne a legjobb válasz” – mondta.
Arról nem beszélt, hogy a doppingteszten kívül más vizsgálatot végeztek-e rajta. Hálás a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak azért, hogy határozottan kiálltak mellette.
A NOB szóvivője, Mark Adams vasárnap este arról beszélt, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség által végzett tesztek önkényesek voltak, és annyira hibásak, hogy lehetetlen velük foglalkozni.