A volt first lady, Melania Trump memoárja idén ősszel jelenik meg „Melania” címmel”. A könyvet a Skyhorse Publishing adja ki, amely olyan, Donald Trumpot támogató szerzők műveit publikálta már, mint Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester és Alan Dershowitz ügyvéd.
A memoárt csütörtökön jelentette be Melania Trump hivatala, de egyelőre konkrét megjelenési dátumot nem közöltek, de még azt sem tudni, hogy megjelenik-e majd a novemberi elnökválasztás előtt.
Az egykori first lady „meginvitálja az olvasókat a saját világába, egy bensőséges portét kínálva egy rendkívüli életet élő nőről”. A „Melania” személyes történeteket és családi fotókat is tartalmaz majd, amelyeket még soha nem osztott meg a nyilvánossággal.
Melania Trump, Donald Trump harmadik felesége mindig is igyekezett megőrizni a magánéletét, még akkor is, amikor ő volt a first lady. Bár részt vett a múlt heti Republikánus Nemzeti Kongresszus záróestjén, nem vett részt aktívan férje, Donald Trump mostani kampányában. Az a döntése, hogy nem mond beszédet az idei kongresszuson, eltért a korábbi hagyományoktól, valamint a 2016-os és 2020-as republikánus összejövetelektől – írja az ABC News.