Hirdetés
Nagyvilág

Meglepő ajánlatot kapott Trump: volt felesége bejelentkezett alelnökjelöltnek

Morvay Péter

Miközben a demokraták Joe Biden visszalépését sürgetik, a volt elnök számára váratlan helyről érkezett ajánlás

Hirdetés

Donald Trump második felesége, Marla Maples amerikai színésznő bejelentette, hogy kész segíteni az újraválasztási kampányát, sőt, még arra is „nyitott”, hogy az alelnöke legyen – írja a New York Post.

Ez utóbbi kérdés még nyitott, miután Trump nem jelentette be, hogy kivel kíván indulni a novemberi választáson, bár egy korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy „már megvan a név a fejében”.

A most 60 éves Marla Maples 1993-ban ment férjhez Donald Trumphoz és egy közös lányuk született, Tiffany. 1999-ben elváltak, és azóta a volt feleség ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt.

Most azonban egy interjúban elárulta, hogy kész segíteni a volt elnök 2024-es kampányát. „Készen állok. Rendelkezésre állok, ha szükséges, és nem dőlök hátra többé” – mondta Maples.

Azt is kijelentette, hogy nem zavarják a volt elnökkel szemben indított perek, köztük a Stormy Daniels volt pornószinésznő által kezdeményezett eljárás, amelyben Trumpot elmarasztalta a new yorki esküdtszék.

„Elég jól ismerem a lányom apját ahhoz, hogy tudjam, mit tett és mit nem. A sajtó imádja ezeket a kis szexi történeteket. Közben az országunk csődöt mond, a városainkban nem élhetünk biztonságban. Ez fontosabb, mint ezek a pitiáner perek” – mondta Maples.

Mint arról beszámoltunk, Donald Trump elnökjelölti kampányától eddig feltűnően távol maradt jelenlegi felesége, Melania, akivel 2005-ben házasodtak össze.

Trump első felesége, a cseh származású Ivana, akitől három gyermeke is született, 2022-ben hunyt el

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek